logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nairobi legnagyobb stadionjában 60 ezer néző előtt tette le hivatali esküjét az új kenyai elnök

Többhetes vita után kedden beiktatták hivatalába William Ruto új kenyai elnököt.

Az 55 éves William Ruto a főváros, Nairobi legnagyobb stadionjában 60 ezer néző előtt tette le a hivatali esküt. Beiktatásán mintegy 20 afrikai ország miniszterelnökei és államfői vettek részt. Az érdeklődőkkel gyorsan megtelt stadion bejáratnál tülekedés alakult ki, melyben többen megsérültek. A sérültek pontos száma nem ismert, de a hivatalos jelentések szerint három kórház fogadta őket, és mindegyikük állapota stabil.

A beiktatási ceremónia többhetes vitának vetett véget: az augusztus 9-én megtartott elnökválasztáson William Ruto mindössze 233 ezerrel kapott több szavazatot riválisánál, Raila Odingánál.

A leköszönő elnök, Uhuru Kenyatta támogatását élvező Odinga csalásra hivatkozva nem fogadta el vereségét, és a legfelső bíróságon megtámadta a végeredményt. A bíróság múlt heti határozata szerint nem történt csalás, így megválasztott elnökké nyilvánította William Rutót. A döntés után Raila Odinga azt mondta, tiszteletben tartja a bírósági döntést, de nem ért vele egyet, ezért nem vett részt a beiktatási ünnepségen.

(Fotó: EPA/Daniel Irungu)

A megválasztása utáni első beszédében Ruto egységre és összefogásra szólította fel a kenyaiakat, hangsúlyozva, hogy baráti kezet kíván nyújtani ellenfeleinek.

Az új elnök szerény családból származik, de évtizedek alatt az ország egyik leggazdagabb emberévé vált, az utóbbi években már az alelnöki pozíciót töltötte be. Választási kampányában az önfejlesztésre képes hétköznapi emberek támogatójaként mutatkozott be, és munkahelyteremtést ígért.

A gazdasági kilábalást egy 50 milliárd kenyai shillinges (165 milliárd forintos) alap létrehozásával képzeli el, amely a kis- és közepes vállalkozások számára nyújtana hiteleket.

Kenyában az utóbbi időben jelentősen emelkedett az üzemanyagok, az élelmiszerek, a műtrágya és a gabona ára, ami fokozta az inflációt. Az ország GDP-arányos államadóssága 67 százalékos, és eléri a 8436 milliárd shillinget.

Az elemzők szerint William Ruto mélyen megosztott országot vesz át, ugyanakkor kiemelik, hogy az augusztusi elnökválasztás lebonyolítása a vitatottsága ellenére is példaértékű volt, mert a korábbi választásoktól eltérően sikerült elkerülni az erőszakot.

Ajánljuk még