logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lavrov: Moszkva elkérte Borrell Oroszországot lefasisztázó beszédének szövegét

Moszkva elkérte az EU-tól annak a beszédnek a szövegét, amelyben Josep Borrell, az uniós diplomácia vezetője nyilatkozatának fordítása szerint fasisztának minősítette Oroszországot – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak kedden Moszkvában.

Elkértük Borrell irodájától a beszéd spanyol nyelvű átiratát. Nem kaptuk meg. Teljes körű tisztázásra törekszünk, és ha ma nem kapjuk meg ezt az átiratot spanyolul, levonjuk a megfelelő következtetéseket” – mondta a tárcavezető.

Lavrov szerint ha „beigazolódik az, amiről a világmédia beszámolt, akkor természetesen nagyon nagy kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell eljárni az ilyen emberekkel”.

Emlékeztetett rá, hogy az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjeként Borrell nevezi ki azokat, akik az EU-t külföldön, köztük Oroszországban is képviselik.

Moszkvában az előre tervezett váltás keretében Roland Galharague fogja átvenni az uniós képviselet vezetését, miután elődje, Markus Ederer szeptember 1-jén távozott posztjáról.

Ha Borrel úr ilyen ösztönösen magától értetődőnek tartja – ahogy ő fogalmazott – a fasiszta rezsim elleni harcot, akkor nagyon szeretném tudni, milyen utasításokat, milyen útmutatást adott moszkvai képviselőjének, és hogy milyen irányvonalat fog követni ez a képviselő” – tette hozzá Lavrov.

Borrell egy olyan kijelentésével haragította magára Moszkvát, amelyet az Európai Parlament hétfői prágai interparlamentáris konferenciája alkalmából videókapcsolaton keresztül tett. Az uniós fődiplomata az eseményen angolul beszélt, majd áttért anyanyelvére, a spanyolra.

A szinkrontolmácscsere után Borrell hangja már nem hallatszott, az angol fordításban viszont a képviselők egyik kérdésére adott válasza így végződött: „Egyelőre nincs konkrét tervünk arra, hogyan győzzük le a fasiszta Oroszországot és annak fasiszta rezsimjét.

Borrell a váltást azzal magyarázta, hogy spanyolul pontosabban és gyorsabban tud válaszolni a kérdésekre. Az angol nyelvű fordítást a konferenciát megrendező cseh fél biztosította. A fődiplomata egy észt parlamenti képviselőnek válaszolt, aki a „fasiszta Oroszország” kifejezést használva tette fel kérdését.

Kapcsolódó tartalom

A brüsszeli magyarázat szerint Borrell válaszában megismételte a kérdést, amikor ezt a kifejezést használta, a spanyolról angolra fordító tolmács pedig nem jelezte, hogy idézetről van szó. Peter Stano, az Európai Bizottság külügyi szóvivője azt mondta, hogy a főképviselő nem nevezte Oroszországot „fasiszta államnak vagy fasiszta rezsimnek”, és hogy szerinte fordítási hiba történt.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn azt mondta az üggyel kapcsolatban:

ilyen kijelentésekkel Borrell „diplomataként teljesen lenullázza magát”,

és hogy mostantól fogva nem tekinthető relevánsnak, amit Oroszországról mond. Kedden úgy fogalmazott, hogy Oroszország „rosszul viszonyul az ilyen fordításhoz és az olyan pontatlan megfogalmazásokhoz, amelyek lehetővé teszik az ilyen téves fordításokat”.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kedden „elfogadhatatlannak” és „visszataszítónak” nevezte Borrell kijelentését. Megjegyezte, hogy szerinte az uniós fődiplomata szóvivőit ebben az ügyben hazugságra kényszerítették, ők pedig megpróbálták a tolmácsra hárítani a hibát.

Ajánljuk még