logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Beindult a benzinturizmus Európában: már Franciaországba járnak át tankolni a belgák

Franciaországba járnak át tankolni a belgiumi autósok, miután a párizsi kormány kétszeresére növelte az üzemanyag árának támogatását. Az intézkedés novemberig szól. Közben a francia energiaügyi miniszter közölte, hogy hamarosan visszakapcsolják a karbantartás miatt leállított atomreaktorokat. A válság miatt Belgium is kénytelen volt átértékelni a nukleáris energiatermelésre vonatkozó elképzeléseit – számolt be az M1 Híradó.

Rendőrök irányítják a forgalmat az észak-franciaországi Halluin legnagyobb benzinkútjánál. A francia-belga határvonaltól alig néhány száz méterre lévő töltőállomásnál napok óta hosszú sorok kígyóznak. A legtöbb jármű belgiumi rendszámot visel, Franciaországban ugyanis jelentősen olcsóbb az üzemanyag, mint a határ túloldalán.

Elég nagy a különbség. Hét kilométerre lakom a határtól, megéri ez a rövid kitérő, hogy olcsóbban tankolhassak” – magyarázta egy flamand férfi.

A párizsi kormány már áprilisban úgy döntött, hogy literenként 15 eurócentet, azaz nagyjából 60 forintot átvállal az üzemanyag árából. Ez az összeg szeptember elsejétől a kétszeresére, 120 forintra emelkedett. Ráadásul a francia energiaipai óriásvállalat, a TotalEnergies is tovább csökkentette az árakat a tulajdonában lévő több ezer töltőállomáson. A franciák azt mondják: nem zavarja őket, hogy Belgiumból ide járnak tankolni.

Nem számít, mi ugyanezt csináltuk, amikor Belgiumban olcsóbb volt az üzemanyag. Most rajtuk a sor

– mondta egy helyi autós.

A francia kormány tavaly óta már több ezer milliárd forintnak megfelelő összeget költött arra, hogy féken tartsa az üzemanyag- és az energia árát. Ez utóbbit év végéig befagyasztotta, de a világpiaci árak száguldása mellett az intézkedés nehezen tartható.

A francia lakosság energiaellátásának több mint kétharmadát az országban működő 56 nukleáris reaktor biztosítja. Ám nyár elején a reaktorok felét le kellett kapcsolni karbantartás, illetve kisebb technikai problémák miatt. Az energiaügyi miniszter pénteken bejelentette, hogy a fűtési szezon kezdetére ismét teljes kapacitással fog működni a francia atomenergia-termelés. Ez a piacok számára is megnyugtató hír, hiszen Francairoszág Európa egyik legnagyobb áramexportőre.

Kapcsolódó tartalom

A válság hatására Belgium is kénytelen volt átértékelni az atomeregia kivezetésére vonatkozó terveit. Jelenleg két nukleáris erőmű összesen hét reaktora biztosítja az ország energiaellátásának több mint harmadát. Az új létesítmények építését két évtizede elfogadott törvények tiltják, amelyek értelmében 2025-ig az összes reaktort le kellene állítani. Ám a brüsszeli kormány júliusban úgy döntött, hogy a két legmodernebb reaktor üzemidejét tíz évvel meghosszabbítja. A cél az, hogy Belgium mielőbb szakítani tudjon az orosz gázimporttal, amely jelenleg az ország gázfogyasztásának mindössze 6 százalékát teszi ki. Ugyanakkor

pár napja Belgiumban is arra utasították az állami intézményeket, hogy tekerjék lejjebb a fűtést, és lehetőség szerint takarékoskodjanak a világítással.

A magánszektorral is egyeztettünk arról, hogyan tudnák csökkenteni az energiafogyasztást a boltokban és irodákban. Közös cselekvésre van szükség: ha minden állampolgár takarékoskodik, több pénz marad a költségvetésben, és az árak is csökkennek” – vélte Alexander de Croo belga miniszterelnök.

A kabinet a tervek szerint minden hazai energiacégre kiterjeszti az extraprofitadót, amelyet a  nukleáris energiatermelő vállalatoknak már évek óta fizetniük kell. Az erről szóló javaslatot szeptember végéig kidolgozzák.

Ajánljuk még