logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Búcsúztatják a világ politikusai az elhunyt Mihail Gorbacsovot

Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében elhunyt Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és utolsó elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó főtitkára. Halálhírét az orosz hírügynökségek a moszkvai Központi Klinikai Kórházra hivatkozva közölték. Jóllehet hazájában az emberek többsége a Szovjetunió összeomlásával és az azt követő káosszal kapcsolja össze nevét, életútja és tettei alapján a világ más részein megbecsült, történelmi jelentőségű személyiségként ismerik el. Halálhírére a világ minden tájáról sorjáznak a részvétnyilvánítások – hangzott el az M1 Híradójában.

A koronavírus-járvány első hullámában került kórházba Mihail Gorbacsov, és azóta állandó orvosi felügyelet alatt állt. Kedd este közölte a moszkvai Központi Klinikai Kórház, hogy hosszas és súlyos betegséget követően, életének 92. évében elhunyt a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke.

Mihail Gobacsov volt a Szovjetunió utolsó vezetője, akire sokan úgy emlékeznek, mint aki a legtöbbet tette a hidegháború lezárásáért és a vasfüggöny lebontásáért, amiért 1990-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. 1985-ben lett a Szovjetunió Kommunista Párt főtitkára, a Szovjetunió tulajdonképpeni vezetője. 1986 februárjában hirdette meg reformprogramját: a peresztrojkát, vagyis a gazdasági-társadalmi átalakulást és a glasznosztyot, vagyis a társadalmi nyitás elvét. A reformok lépésről lépésre bontották le az önkényuralmi rendszert, piaci alapokra vezetve a gazdaságot és tágítva a polgári szabadságjogokat.

A cenzúra elgyengülésével azonban a felszínre kerültek a Szovjetunió gyengeségei, a gazdaság bénultsága, a szegénység, az alkoholizmus, a nemzetiségi problémák. A szellem kiszabadult a palackból: sztrájkok, tüntetések és szeparatista konfliktusok bénították meg az egykori nagyhatalmat, a Moszkvában csúcsosodó uralmi struktúra alapjai meginogtak.

Az összeomlás szélére került birodalom válaszúthoz érkezett, ám az utókor szerint ebben a helyzetben is rendkívüli lépés volt Gorbacsov részéről, hogy békés eszközökkel eltörölte az egypártrendszert és elindította az átmenetet a diktatúrából a demokráciába.

Bár a volt Szovjetunió területén sokan neheztelnek Gorbacsovra az összeomlást övező, gyakran káoszba és háborúba forduló hatalomváltás körülményei miatt, élete hátralevő részében személyét világszerte kimagasló tisztelet övezte.

Halálhírére a világ minden tájáról sorjáznak a részvétnyilvánítások:

Az Európai bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kijelentette: Gorbacsov kulcsszerepet játszott a vasfüggöny ledöntésében, emlékét sosem fogjuk felejteni.

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Gorbacsov öröksége máig példaértékű, különösen a jelenlegi moszkvai vezetés árnyékában.

Joe Biden amerikai elnök közleményben fejezte ki részvétét. Azt írta: Mihail Gorbacsov államférfiúi bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor egy elnyomó rendszer vezetőjeként millióknak adta vissza szabadságát.

Kisida Fumio japán miniszterelnök is kifejezte részvétét és emlékeztetett: az egykori szovjet vezetőnek kiemelt szerepe volt a globális nukleáris leszerelési folyamatban, amelynek nagy jelentősége volt a két atomtámadást elszenvedett szigetország számára.

A Twitteren reagált Arnold Schwarzenegger is. A színész, volt kaliforniai kormányzó kijelentette: Gorbacsov volt az egyik példaképe, mindannyian tanulhatnánk életútjából.

Mihail Gorbacsovot néhai felesége, Raisza sírja mellett, a Novogyevicsi temetőben helyezik örök nyugalomra, amely cárok és arisztokrata családok, egyházi és katonai vezetők nyughelyeként ismert Oroszországban.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még