logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Twitter-bejegyzései miatt 45 évre ítéltek el egy nőt

Újabb nőt ítéltek Szaúd-Arábiában hosszú szabadságvesztésre Twitter-bejegyzései miatt, Nura al-Kahtánit az illetékes törvényszék 45 év börtönnel sújtotta – jelentette kedden a DAWN helyi jogvédő szervezet a bírósági iratokra hivatkozva.

A vádak szerint a nő „az internet segítségével próbálta megtörni a királyság társadalmi rendjét”, valamint „megsértette a közrendet a közösségi média segítségével”.

Hírügynökségek felidézték, hogy augusztus közepén 34 év börtönre ítélték Szalma as-Sihábot, mert mikroblogján követett aktivistákat és megosztotta bejegyzéseiket. Az Öbölbeli Központ az Emberi Jogokért (GCHR) civil szervezet szerint az ellene felhozott vád az volt, hogy cselekedeteivel „megingatta az ország társadalmi rendjét és nemzetbiztonságát”.

Abdullah Alaud, a DAWN kutatási igazgatója szerint az újabb ítélet azt jelzi, hogy „a szaúdi hatóságok felbátorodtak, hogy polgáraik legenyhébb bírálatait megbüntessék”. Mint mondta, Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös nem engedne „ilyen bosszúálló és túlzó büntetéseket”, ha tartana attól, hogy ezzel vitája támad az Egyesült Államokkal vagy a nyugati kormányokkal.

Joe Biden amerikai elnök júliusban találkozott a szaúdi fővárosban, Dzsiddában Mohamed bin Szalmánnal, a szunnita királyság de facto vezetőjével. A vitatott látogatás a szaúdi trónörökös részleges diplomáciai elszigetelődésének végét fémjelezte.

Az amerikai hírszerzés ugyanis őt tette felelőssé a Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki szaúdi újságíró halálának ügyében. A szaúdi monarchia kritikusaként ismert, Egyesült Államokban élő Hasogdzsit 2018-ban Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán ölte meg egy halálbrigád valószínűleg a trónörökös utasítására, amit azonban Mohamed bin Szalmán tagad.

A washingtoni székhelyű DAWN, amelynek alapításában Hasogdzsi is közreműködött, a demokratikus értékekért küzd a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még