logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A német infláció közel ötven év után új csúcsot ért el

| Szerző: hirado.hu
A legmagasabb szintet érte el a német infláció augusztusban közel ötven év után – számolt be a Reuters hírügynökség. Az adatok megerősítették az Európai Központi Bankot abban, hogy a jövő hónapban nagyobb bázispontos kamatemelést készítsen elő.

A fogyasztói árak éves szinten 8,8 százalékkal emelkedtek, a júliusi váratlan 8,5 százalékos emelkedést követően – közölte kedden a szövetségi statisztikai hivatal.

Az emelkedés a kormány augusztus 31-én lejáró infláció megfékezését célzó intézkedései ellenére következett be. Az intézkedések kiterjedtek többek között az tömegközlekedési jegyek kedvezményessé tételére, valamint az üzemanyagadó csökkentésére.

Minden további intézkedés nélkül azonban elemzők azt jósolják, hogy Németországban az infláció 2022 vége előtt a két számjegyű értéket is elérheti

– mutatott rá a hírügynökség.

A jelenlegi inflációs ráta és a még hátralévő események alapján az Európai Központi Banknak valójában egy hatalmas kamatemelést kellene meglépnie” – mondta Thomas Gitzel, a VP Bank vezető közgazdásza.

A Reuters továbbá kiemelte, hogy az Európai Központi Bank júliusban 50 bázisponttal nullára emelte betéti kamatlábát, és emellett egészen a közelmúltig hasonló lépés volt várható szeptemberre is, azonban ezzel szemben számos döntéshozó amellett érvelt, hogy 75 bázispontos emelésről is tárgyaljanak.

Az euróövezeti infláció 8,9 százalékos szintje már most több mint négyszerese a központi bank 2 százalékos célkitűzésének, továbbá az infláció az elkövetkező hónapokban a 10 százalékot is meghaladhatja.

A német infláció májusban 8,7 százalékra nőtt, ami 1973-1974 tele óta – amikor az első olajválság új és nehezen megfékezhető inflációs ciklust eredményezett – először emelkedett ilyen magas szintre.

Az ukrajnai háború következtében bekövetkezett energiaár-emelkedés volt a magasabb infláció elsődleges mozgatórugója. Az augusztusi energiaárak 35,6 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos hónapjában – emlékeztetett a Reuters.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még