logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gyerekei szeme láttára verte halálra volt feleségét a megvadult ügyvéd

| Szerző: hirado.hu
Gyerekei segélykiáltásait semmibe véve verte halálra volt feleségét egy észak-dakotai ügyvéd az Egyesült Államokban.

 

A 31 éves Anders Odegaard és a szintén 31 éves Carissa Odegaard még 2021-ben váltak el. A héten egy vitájuk alkalmával a férfi megtiltotta, hogy volt felesége elvigye gyerekeiket a templomba, minek következtében verekedés tört ki az egykori házastársak között – közölte a rendőrség a gyerekek kihallgatása után.

Az apa kirohanása után két idősebb fiúk kiszaladt a házból, majd egy idegennek kezdtek könyörögni, hogy értesítse a rendőrséget, „mert az anyjuk nagyon vérzik, és segítségre van szüksége”.

A kiérkező rendőrök a konyhában találták Anders Odegaardot, volt felesége óriási vértócsával a feje körül feküdt a földön.

A rendőr felszólította a férfit, hogy adjon magyarázatott a földön fekvő élettelen test látványára, mire Odegaard csak annyit válaszolt: „Nem érzem jól magam”

Kilenc éves kisfiú a nyomozóknak elmondta, hogy látta, amint apja egy késsel nekiesik anyjának. A fiú azt is elmondta a rendőröknek, hogy már korábban is volt példa arra, hogy apja fizikálisan bántalmazta édesanyját.

Kapcsolódó tartalom

A bírósági feljegyzések szerint Odegaardék 2011 májusában házasodtak össze, és 2021. szeptember 16-án váltak el hivatalosan, azzal az indokkal, hogy a házasságuk „menthetetlenül megromlott”. A gyilkosságra mindössze néhány nappal azelőtt került sor, hogy a volt házaspárnak felülvizsgálati meghallgatáson kellett volna megjelennie a bíróságon.

A szülők közös jogi felügyeletet kaptak, de a bíróság Carissa Odegaardnak ítélte a tényleges felügyeletet.

Odegaardra 40 év letöltendő börtönbüntetést szabhat ki a bíróság, ha elítélik másodfokú gyilkosság vádja miatt. Az ügyészek súlyosbított vádakat is kérhetnek a férfira, mivel a gyilkos az áldozattal különös kegyetlenséggel bánt el, és az incidensnek a gyerekek is szemtanúi voltak.

Carissa Odegaardot augusztus 24-én halottnak nyilvánították.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még