Németországnak fel kell készülnie arra, hogy télen gázhiány lép fel, és nem biztos, hogy minden lakossági fogyasztó tud majd fűteni a teljes téli időszakban. Erről a szövetségi hálózati ügynökség szóvivője beszélt az M1-nek.
Fiete Wulff kiemelte, számításaik szerint legalább 20 százalékkal kellene csökkenteniük az ország gázfogyasztását, hogy biztosan ne lépjen fel hiány a következő hónapokban.
„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy jól átvészeljük a telet, de ma nem zárhatjuk ki, hogy regionálisan hiány lép fel, de erre is felkészülünk. Az, hogy hol, melyik országrészben és mennyi időre lépne fel a hiány, az a helyzet függvénye. Minden attól függ, mennyire lesz hideg a tél, mennyi gázt fogyasztanak a háztartások, az ipar, honnan érkezik a gáz, mennyire telítettek a tározók, a tél melyik szakaszában járunk, mennyi ideig tart még a tél. Nagyon sok tényezőtől függ” – fogalmazott.
A német szövetségi kormány energiatakarékossági intézkedésekkel próbálja visszavágni az ország gázfogyasztását, hogy ellensúlyozza a kieső orosz gázt. A Bundestag legutóbb szerdán fogadott el egy új csomagot.
Kapcsolódó tartalom
Ennek értelmében szeptember 1-től a középületeket maximum 19 Celsius-fokra fűthetik fel, a folyosókon és az előcsarnokokban pedig teljesen le kell kapcsolni a fűtést. Emellett tilos lesz a műemlékek kivilágítása is.
Úgy számolnak ezekkel az intézkedésekkel mintegy 2 százalékkal csökken majd az ország energiafogyasztása. Robert Habeck gazdasági miniszter a Bundestag ülése után arról beszélt, szerinte ezeken felül további korlátozásokra is szükség lesz. Összességében az intézkedések energiát takarítanak meg. Azonban nem olyan mértékben, hogy hátradőlhessünk, és azt mondhassuk: ez most megteszi – fogalmazott az alkancellár.
Az már biztos, hogy a középületek mellett rengeteg német lakás is hűvösebb lesz ezen a télen. A legnagyobb német ingatlankezelő cég már korábban bejelentette, csökkenti a lakások éjszakai fűtését.
Kapcsolódó tartalom
Télen legfeljebb 17 fokra fűthetik csak lakásaikat az emberek éjjel 11 és reggel 6 óra között.
Klaus Müller, a német közműszolgáltatást szabályozó hálózati ügynökség vezetője korábban pedig arról beszélt, hogy azzal is csökkenthető az energiafogyasztás, ha a németek kevesebbet zuhanyoznak. Lehetőleg azt is hideg vízzel.
Kiemelt kép: Utcai világítás egy frankfurti külvárosi lakónegyedben 2022. augusztus 10-én hajnalban (Fotó: MTI/AP/Michael Probst)