logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Letekert fűtés és hideg zuhany – nehéz tél elé néz Németország

Gázhiány is lehet télen Németországban – erről a Német Szövetségi Hálózati Ügynökség kommunikációs igazgatója beszélt az M1-nek. A német energiaügyi szakember úgy számol, hogy legalább 20 százalékkal kellene csökkenteni az ország gázfogyasztását ahhoz, hogy biztosan ne legyen hiány. Az elmúlt hetekben sorra bejelentett spórolási tervek azonban csak legfeljebb 2 százalékos csökkenést eredményezhetnek – számolt be az M1 Híradója.

Németországnak fel kell készülnie arra, hogy télen gázhiány lép fel, és nem biztos, hogy minden lakossági fogyasztó tud majd fűteni a teljes téli időszakban. Erről a szövetségi hálózati ügynökség szóvivője beszélt az M1-nek.

Fiete Wulff kiemelte, számításaik szerint legalább 20 százalékkal kellene csökkenteniük az ország gázfogyasztását, hogy biztosan ne lépjen fel hiány a következő hónapokban.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy jól átvészeljük a telet, de ma nem zárhatjuk ki, hogy regionálisan hiány lép fel, de erre is felkészülünk. Az, hogy hol, melyik országrészben és mennyi időre lépne fel a hiány, az a helyzet függvénye. Minden attól függ, mennyire lesz hideg a tél, mennyi gázt fogyasztanak a háztartások, az ipar, honnan érkezik a gáz, mennyire telítettek a tározók, a tél melyik szakaszában járunk, mennyi ideig tart még a tél. Nagyon sok tényezőtől függ” – fogalmazott.

A német szövetségi kormány energiatakarékossági intézkedésekkel próbálja visszavágni az ország gázfogyasztását, hogy ellensúlyozza a kieső orosz gázt. A Bundestag legutóbb szerdán fogadott el egy új csomagot.

Kapcsolódó tartalom

Ennek értelmében szeptember 1-től a középületeket maximum 19 Celsius-fokra fűthetik fel, a folyosókon és az előcsarnokokban pedig teljesen le kell kapcsolni a fűtést. Emellett tilos lesz a műemlékek kivilágítása is.

Úgy számolnak ezekkel az intézkedésekkel mintegy 2 százalékkal csökken majd az ország energiafogyasztása. Robert Habeck gazdasági miniszter a Bundestag ülése után arról beszélt, szerinte ezeken felül további korlátozásokra is szükség lesz. Összességében az intézkedések energiát takarítanak meg. Azonban nem olyan mértékben, hogy hátradőlhessünk, és azt mondhassuk: ez most megteszi – fogalmazott az alkancellár.

Az már biztos, hogy a középületek mellett rengeteg német lakás is hűvösebb lesz ezen a télen. A legnagyobb német ingatlankezelő cég már korábban bejelentette, csökkenti a lakások éjszakai fűtését.

Kapcsolódó tartalom

Télen legfeljebb 17 fokra fűthetik csak lakásaikat az emberek éjjel 11 és reggel 6 óra között.

Klaus Müller, a német közműszolgáltatást szabályozó hálózati ügynökség vezetője korábban pedig arról beszélt, hogy azzal is csökkenthető az energiafogyasztás, ha a németek kevesebbet zuhanyoznak. Lehetőleg azt is hideg vízzel.

Kiemelt kép: Utcai világítás egy frankfurti külvárosi lakónegyedben 2022. augusztus 10-én hajnalban (Fotó: MTI/AP/Michael Probst)

Ajánljuk még