logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Semleges álláspontra helyezkedett a cseh kormány a házasság alkotmányos védelme kérdésében

Semleges álláspontra helyezkedett a cseh kormány a házasság alkotmányos védelme kérdésében – jelentette be a kormány szerdai ülése után Petr Fiala miniszterelnök.

Ismételten megerősítettük, hogy az értékeket és az etikai kérdéseket érintő területeken a kormánytagokra és a parlamenti képviselőkre hagyjuk, hogy ki-ki személyes meggyőződése szerint szavazzon” – magyarázta a kormány álláspontját a miniszterelnök. Azt nem részletezte, hogy milyen arányban voksoltak a kormánytagok a javaslatra.

Négy éve, 2018-ban az akkori parlament hat pártja frakcióinak 46 képviselője – jobboldaliak és baloldaliak egyaránt – törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amely engedélyezte volna az egyneműek házasságát, illetve a jelenleg hatályos bejegyzett partnerség intézményét a hagyományos házasság szintjére emelte volna. Ellenakcióként később szintén hat pártcsoport 37 képviselője viszont azt javasolta: rögzítsék az alkotmányban, hogy a házasság egy férfi és egy nő törvényes, hagyományos kapcsolata.

Az első javaslatot még Andrej Babis kormánya vizsgálta meg 2021-ben, és szintén semleges álláspontra helyezkedett. Most ugyanezt ismételte meg a második javaslat ügyében a Petr Fiala vezette kabinet.

A házasság fogalmának esetleges módosítása a családtörvényben 2018-ban már a képviselőház elé is került, és azóta időnként új viták tárgya, mert a javaslatot nem vették le a testület napirendjéről, csak elnapolták. Jelenleg második olvasatban van, hogy mikor kerülhet sor a harmadik, sorsdöntő szavazásra nem világos.

A családtörvény módosításához elég mindkét parlamenti házban az egyszerű többség. A házasságnak, mint egy férfi és egy nő kapcsolata alkotmányos védelmének rögzítéséhez viszont már háromötödre van szükség a parlamentben.

Mindkét tábor bizonyos értékek védelmének szükségességével érvel. A homoszexuálisok házasságának hívei azt hangsúlyozzák, hogy védik az egyenjogúságot és a szabadságot, amely mindenkit megillet. A másik fél szerint a házasság alapvető intézménye egy társadalomnak, és relativizálása megingathatná a társadalmat.

Korábbi felmérések szerint az azonos neműek házasságának engedélyezését a csehek mintegy kétharmada támogatja, míg egyharmada ellenzi. Az összes parlamenti párt szabad kezet adott képviselőinek a szavazásokon.

Csehországban 2006 júliusában vezették be az azonos neműek párkapcsolatának hivatalos rendezésére a bejegyzett partnerséget. Az eltelt majdnem másfél évtized alatt mintegy ötezer pár kérte bejegyzését a polgármesteri hivatalokban.

A bejegyzett partnereknek joguk van egymás egészségi állapotának megismerésére, a közös tulajdonra, az öröklésre, de gyermeket nem fogadhatnak örökbe. Az elmúlt másfél évtized alatt ezek a jogok ugyan bővültek, de a bejegyzett partnerség ma sem egyenrangú a házassággal. Ez a helyzet változhatna meg a családtörvény módosításával.

A nyilvános társadalmi vita a házasság intézményéről a sajtóban azóta is folytatódik.

Ajánljuk még