Rozsdamentesacél-alkatrészek készülnek Németország egyik legnagyobb horganyzóüzemében. Több mint 400 fokon olvasztják a cinket, amihez gázt használnak. A gázt azonban megújuló energiával nem tudják helyettesíteni, ezért attól tartanak, hogy a télen le kell állítani a termelést.
„Már 20 százalékkal csökkentettük a gázfogyasztásunkat, de tovább nem tudjuk. Ha nem lesz biztosított a gázellátás, akkor teljesen le kell állítani az üzemet” – mondta a gyár igazgatója.
A gázhiány komplett iparágakat veszélyeztet Németországban. Az Északi Áramlat 1 vezetéken a korábbi gázmennyiségnek ugyanis már csak az ötöde érkezik.
Kapcsolódó tartalom
Nagy bajban van a német gazdaság – írta az Index. A portál hangsúlyozza, hogy lassan minden rekordot megdönt a német infláció, aminek az az elsődleges oka, hogy a gáz ára egy év alatt a tízszeresére emelkedett.
A német szövetségi kormány takarékossági intézkedésekkel próbálja enyhíteni az energiaválságot. Újabb város, Darmstadt is elsötétült. Harminc műemlék díszkivilágítását kapcsolták le. Az uszodákban a medencéket csak 26 fokra fűtik fel, az iskolákban pedig szeptembertől lekapcsolják a meleg vizet.
„Ezzel mintegy 60–70 háztartás áramigényét tudjuk megtakarítani éves szinten” – mondta Darmstadt polgármestere.
Félmeztelen aktivisták követelték Olaf Scholztól a gázembargót
Kapcsolódó tartalom
Az incidens egy vasárnapi utcafórumon történt, ahol a német kancellár arról beszélt, hogy a lakosság terheit próbálják csökkenteni. De továbbra is kitartanak Ukrajna mellett.
A kancellári hivatal kertjében tartott rendezvényen éppen véget ért a beszélgetés, Olaf Scholz már a vendégekkel fotózkodott, amikor közrefogta két fiatal nő, akik azonban nem szelfit készítettek a kormányfővel, hanem hirtelen lerántották magukról trikójukat.
A fedetlen felsőtestű aktivisták játék papírpénzt szórtak szét és az orosz földgázimport leállítását követelő lózungokat kiabáltak. Felsőtestükön az a felirat látszott, hogy Gas embargo now (Gázembargót most).

„Hitelt kell adnunk az igazságnak. Ezt a háborút Oroszország, Putyin indította, hogy elfoglalja a szomszédos országot. Ezt nem tudjuk elfogadni. Ezért támogatni fogjuk Ukrajnát, és nem hagyjuk abba” – mondta Olaf Scholz.
Kapcsolódó tartalom
A rezsiköltségek elviselhetetlen terhet jelentenek a németeknek, ezért egyre nagyobb a felháborodás – erről az Alapjogokért Központ elemzője beszélt. Szikra Levente szerint a berlini kormányon belül sincs egység energiaügyben: a Zöldek álláspontja továbbra is az, hogy a megmaradt három atomerőművet is be kell zárni, ez azonban újabb árrobbanást okozna az energiapiacon.
Fájhat az embereknek a német kormány legújabb tervezete – erről ugyancsak az Index számolt be. A német kormány ugyanis elsőbbséget adna a szénvonatoknak a személyszállítással szemben a vasúthálózaton. Vagyis a háborús infláció és válság miatt ezután nem a személyszállításnak, hanem a teherszállításnak lenne elsőbbsége a vasúti hálózatokon. Szakértők megjegyzik, hogy ez a döntés óriási káoszhoz vezethet a német infrastruktúrában.
Kiemelt kép: Az Oroszországból Németországba földgázt szállító csővezeték, az Északi Áramlat 1 Kanadában megjavított turbinája a Siemens Energy német energetikai vállalat mülheimi üzemében 2022. augusztus 3-án (Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach)