logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szili Katalin: Magyarországnak minden magyar számít, és minden magyar számíthat Magyarországra

Magyarországnak minden magyar számít, és minden magyar számíthat Magyarországra – jelentette ki Szili Katalin a partiumi Máramarosszigeten, azon a vasárnap délutáni ünnepségen, amelyet a helyi Jávorfa Virága Egyesület szervezett az államalapítás ünnepe alkalmából.

A miniszterelnöki megbízott a rendezvény után az MTI-nek elmondta: Szent István egykor Európához és a kereszténységhez kötötte a magyarságot. A kereszténységet a történelem során sokszor a magyarság védte meg Európa számára. Úgy vélte: most a magyarság őrzi Európa karakterét, amikor úgy tűnik, hogy Európa ezt veszni hagyná.

A politikus szerint a magyar állam Szent István által lerakott szilárd alapját a magyar alkotmány építette tovább, amikor leszögezte, hogy a magyar állam felelősséget visel a határain kívül élő magyarokért. Úgy vélte: e felelősségvállalás három tényezőből áll.

A szülőföldön való boldogulás és gyarapodás lehetősége mellett, a közös nyelv, kultúra és hagyományok védelmét, és a „minden magyar számít” elvet jelenti.

„Nekünk itt a Kárpát-medencében élő más népekkel együtt olyan együttműködést kell kialakítanunk, amely lehetőséget biztosít arra, hogy ez a régió Európa új súlypontja lehessen” – nyilatkozta Szili Katalin.

A Szent István-napi ünnepség előtt a város polgármesteri hivatalában Máramarossziget és Etyek polgármestere aláírta a két település testvérvárosi szerződését. A dokumentum kitér arra, hogy a két település többek között a kultúra, a gazdaság és a sport terén szeretne együttműködni.

A román-ukrán határon, a Tisza déli partján fekvő 33 ezer lakosú Máramarosszigeten a lakosság közel 15 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson.

Ajánljuk még