logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Óriásplakáton fenyegették meg az orosz agresszió ellenzőit Cipruson

Óriásplakáton fenyegették meg az ukrajnai orosz agresszió ellenzőit Cipruson. Az egyik érintett a Reuters hírügynökségnek csütörtökön azt mondta, nem hátrálnak meg.

Az óriásplakát július végén jelent meg Limassolban. A plakáton kilenc olyan ember arcképe volt látható, aki rendszeresen vesz részt háborúellenes tüntetéseken. Az érintettek arcát fekete szalaggal átkötve ábrázolták, három égő gyertya társaságában.

A 38 éves Jevgenyij Jeleszin, a Cipruson élő több ezer orosz egyike, akinek az arcképe rajta volt a plakáton, elmondta: az ilyen ábrázolásokat gyakran használják fenyegetésként Oroszországban.

Jeleszin közölte, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista és politikus 2020-as megmérgezése óta vesz részt a Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni tüntetéseken.

Az aktivisták szemében Oroszország az agresszor Ukrajnában, és „az efféle fenyegetések nem fognak az útjukba állni” – mondta.

A szigetország rendőrsége elkobozta a kollázsplakátot, és adatvédelmi jogsértés miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen. A nicosiai orosz nagykövetség nem reagált a Reuters megkeresésére.

A Ciprus déli részén fekvő Limassolban rendszeresek a kisebb-nagyobb háborúellenes tüntetések.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még