logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Féltékenységből lőtte le gyerekeit a kétségbeesett férj, mielőtt magával is végzett

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

| Szerző: hirado.hu
Teljesen elvesztette a fejét egy háromgyermekes apa Amerikában, miután megtudta, hogy párja el akarja hagyni. A férfi úgy döntött, örökké tartó fájdalmat okoz feleségének.

 

Az Egyesült Államok közepén található Oklahoma Cityben senki sem gondolta volna, hogy egy hajnali családi veszekedés után négy holttestet szállítanak majd el – írta a Crime Online.

A harmincéves Francoise Littlejohn miután a felesége a tudtára adta, hogy elhagyja, gondolkodás nélkül ültette be három gyereküket a terepjárójába és őrült fenyegetőzésbe kezdett.

Kapcsolódó tartalom

Pisztolyával a gyerekekre mutogatott, és azt hajtogatta a feleségének, hogy meg fogja ölni őket. Mindeközben a hatéves Kyren, a négyéves Aliyah és a hároméves Trinity ott ült a járműben és mindent hallott.

Az apa élő videóban is közvetítette kirohanását a telefonján, az egyik rokona pedig miután meglátta a felvételt, a gyerekeket féltve értesítette a rendőrséget. Három perccel késett el a segélyhívással.

Francoise ugyanis azalatt beült az autóba és elhajtott, majd egy kis idő múlva leparkolt, és elkövette azt, amitől a rendőröket értesítő rokon rettegett: lelőtte mindhárom gyermekét, majd magával is végzett.

A kocsiban a holttestekre reggel nyolc óra körül egy futó talált rá. Az oklahomai rendőrség a fegyvert és a mobiltelefont is megtalálta a férfi ölében.

„Azok az ártatlan gyerekek azért vesztették életüket, mert az apjuk szenvedett. Tudom, hogy most Isten ölében ülnek, és ez a tudat vigasztaló. Nekik nem kell többé szenvedniük” – közölte könnyeivel küszködve Adina Evans-Cornish, a Littlejohn család egyik szomszédja.

Hogy eltemethesse gyerekeit, az egyedül maradt gyászoló édesanya adománygyűjtést indított a GoFundMe-weboldalon.

A címlapfotó illusztráció.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánljuk még