logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Vissza kell fogniuk a véleményüket a konzervatív egyetemistáknak

| Szerző: hirado.hu
Az Észak-karolinai Egyetemen készült tanulmány szerint egyes egyetemek nem biztosítanak a hallgatóik számára olyan légkört, amely elősegíti a szabad véleménynyilvánítást. Már az is tanulságos, milyen finoman nevezték néven a problémát: a magukat konzervatívnak nevező hallgatók sajátos kihívásokkal néznek szembe. Talán a kihívásnál valamivel drámaibb az a helyzet, ha a fiatalok nem oszthatják meg szabadon a gondolataikat egyetemi tanulmányaik alatt.  

 

2020-ban zajlott a felmérés, melyből az derült ki, hogy

a konzervatív hallgatók 41 százaléka jelezte, arra kényszerült, hogy megválogassa a szavait. Míg a liberális egyetemisták közül csak 9 százalék mondta ugyanezt

– írja a Campusreform.org friss cikkében. A kutatásban azt is megkérdezték a diákoktól, mely témák esetében érezték magukat kényelmetlenül, amikor nem mertek nyíltan beszélni az egyetemen. A válaszadók a rasszok közötti kapcsolat az Egyesült Államokban témát, illetve a rendőrségi erőszak alkalmazását, a fegyverhasználatot, a bevándorláspolitikát, a klímaváltozást és a maszkhasználatot jelölték meg erősen rizikós témának. -írja a campusreform.org. 

Volt olyan diák, aki úgy fogalmazott: „erősen konzervatív vagyok, nem fogok bocsánatot kérni a meggyőződésemért. A főiskolai campusok azonban rendkívül intoleránssá váltak ezekkel a nézetekkel kapcsolatban. Hülyének vagy tanulatlannak tartanak, amiért ebben hiszek, volt olyan tanárom, aki ezt nyíltan ki is fejezte. Amikor a nők jogai és az egészségügy témája előkerült, nem mertem elmondani, hogy nem támogatom az abortuszt, mert feljelentettek volna, vagy zaklatnak.”

Egy másik fiatal arról beszélt, hogy bevándorló családból származik, így pontosan látja, hiába költenek egyre többet az adófizetők pénzéből a társadalmi igazságosság ügyeinek finanszírozására, a kormányhivatalnokok korruptak. A többség erről nem tud, nehéz elmondani az álláspontját anélkül, hogy nem ítélnék el, és ne vádolnák meg azzal, érzéketlen a társadalmi igazságosság témái iránt.

Arról is beszámoltak az egyetemisták, hogy egyes kurzusokon a professzorok a saját politikai meggyőződésük szemszögükből tanítják a tárgyakat.

A tanulmányt az egyetem egyik elnöke úgy kommentálta, hogy a szabad véleménynyilvánítás kultúrája alapvető fontosságú küldetésük állami egyetemként. Szerinte nem érdemlik meg a közbizalmat, ha nem készítik fel a hallgatókat a demokratikus állampolgári jogok gyakorlására, ha nem folytatnak nyílt és őszinte párbeszédet. Hozzátette azt is, túl sok diák vonakodik elmondani a véleményét, nem meri megosztani az ötleteit, ez pedig aláássa a felsőoktatás céljait. Kérdés, sikerül-e ezen változtatni.

Kiemelt kép: Illusztráció/ Shutterstock

Ajánljuk még