logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A világ egyik leghíresebb női hadvezére nem nő – állítja egy londoni színház

| Szerző: hirado.hu
A londoni Shakespeare nevéhez köthető Globe Színház új előadásában a 15. században élt Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz – akit a katolikus egyház szentté avatott –, már nem a „she” női személyes névmással szerepel, hanem a „they/them”, azaz ők névmással.

 

A hír hallatán sokan nemtetszésüket fejezték ki a Twitteren, mire a Globe közzétett egy nyilatkozatot, miszerint a színházak nem a történelmi valósággal foglalkoznak, a színdarabokban bármi lehetséges, a határokat feszegetni kell. Arra hivatkoztak, maga Shakespeare sem írt történelmileg pontos színdarabokat, ebben a produkcióban pedig ők egy új nézőpontot kínálnak, e szerint Jeanne d’Arcot nem nőnek definiálják – írja a Daily Wire

Ahogy a média felkapta a hírt, az olvasók felháborodtak, olyan kommentek jelentek meg, hogy a szélsőbaloldal megpróbálja kitörölni a nőket a történelemből. Egy másik kommentelő azt írta, Szent Johanna nő volt, nőként született, úgy halt meg, hagyják abba „a holtak transzneművé alakítását.”

Hozzátették, a történelmi hősök nem binárissá alakítása és becsempészése mindig ügyetlen és ostoba lesz, egy politikai kommentátor azzal érvelt, hogy a Globe az adófizetők pénzén működik, így nem lenne szabad olyan produkciókat finanszírozni, amelyek politikával átitatottak. Konkrétan azt írta, elege van abból, hogy a baloldali identitáspolitikát finanszírozza adófizetőként, ami színháznak álcázza magát.

Jeanne d’Arc francia parasztlányként látta meg a napvilágot a XV. században. A százéves háború idején a francia királyi hadsereg élén több meghatározó győzelmet aratott, melyek megfordították a háború kimenetelét.

Később az egyházi törvényszék eretnekség vádjával máglyahalálra ítélte és 19 éves korában elevenen megégettette, de 24 évvel később, ártatlannak találták és mártírrá nyilvánították, 1920-ban pedig szentté avatták.

 

Ajánljuk még