logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Halálosan megfenyegették a Harry Potter szerzőjét

Megfenyegették JK Rowling brit írónőt, a Harry Potter regények szerzőjét, miután a Twitteren elítélte a Salman Rushdie író elleni támadást – közölte vasárnap a brit rendőrség, hozzátéve, hogy vizsgálja az ügyet.

A versei miatt Iránban halálos fatvával sújtott Salman Rushdie brit-amerikai írót egy New York-i pódiumbeszélgetésen pénteken támadta meg késsel egy férfi. A 75 éves írót súlyos sérülésekkel szállították kórházba, megműtötték és lélegeztetőgépre kapcsolták, amelyről azóta már le lehetett kapcsolni, mert állapota lehetővé tette.

Támadóját, egy libanoni származású, de amerikai születésű, New Jersey-ben élő 24 éves férfit, bizonyos Hadi Matart elfogták, és gyilkossági kísérletért, illetve súlyos testi sértésért vádat emeltek ellene. A hatóságok Matar közösségi posztolásainak átvizsgálása alapján arra jutottak, hogy szimpatizál a síita szélsőségességgel és az iráni Forradalmi Gárdával.

Kapcsolódó tartalom

A Rushdie elleni támadást számosan elítélték a világon, köztük JK Rowling brit írónő is a Twitteren. Ő azt írta: sokkolta a tragédia, de reméli, Rushdie felépül. Erre kapott egyebek között egy olyan reakciót Pakisztánból, miszerint „Ne aggódj, te leszel a következő!”.

Rushdie ellen 1989-ben Irán akkori legfelsőbb politikai és vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah olyan vallási határozatot adott ki, amelyben a megölésére szólította fel a muszlimokat az Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Rushdie fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, így évekig bujkálnia kellett.

Iránban hivatalosan nem reagáltak a Rushdie elleni merényletre, de az állami befolyás alatt álló, konzervatív lapok megdicsérték a támadót. Az eset még vasárnap is téma volt az iráni lapokban, a Dzsavan című ultrakonzervatív napilap azt írta: a merénylet az Egyesült Államok összeesküvése az iszlám világ ellen, „valószínűleg ennek révén akar iszlamofóbiát kelteni a világban”.

A Kajhan című napilap szerint a merénylet sikere az amerikai hírszerzés gyengeségét jelzi, azt, hogy még szigorú biztonsági intézkedésekkel sem tudnak megakadályozni egy ilyet. Ezek után a más bűnözők elleni bosszú sem lesz nehéz amerikai földön – írta a lap, hozzátéve, hogy Donald Trump volt amerikai elnök és Mike Pompeo volt külügyminiszter is fenyegetve érezheti magát, hiszen – az újság szerint – ők ketten Kászim Szulejmáni iráni tábornok meggyilkolásának fő tettesei.

Az iráni Forradalmi Gárda külföldi műveletekért felelős alakulatának parancsnoka egy célzott amerikai légicsapásban halt meg Irakban 2020-ban.

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a Rushdie elleni merénylet erősen megosztja az iráni társadalmat, a közösségi médiában sokan elítélik, de sokan örülnek is neki.

Ajánljuk még