logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Mint egy golyó, amely nem nyugszik, amíg el nem éri célpontját” – a Salman Rushdie elleni támadást ünneplik Iránban

| Szerző: hirado.hu
Késes támadás érte Salman Rushdie-t New York államban. Az indiai születésű, 75 éves brit-amerikai írónak egy pódiumbeszélgetésen, nagy létszámú közönség előtt tört az életére Hadi Matar, egy New Jersey államban élő 24 éves férfi. A Daily Mail brit lap szerint az iráni kormány támogatói dicsérték a Salman Rushdie ellen elkövetett támadást, mondván Ruhollah Homeini fatvája 33 év után végre tettekké vált. A portál továbbá kiemelte: az interneten egy idézet is kering, amelyet állítólag a jelenlegi iráni vezető, Ali Hámenei ajatollah mondott, mely szerint a Rushdie elleni fatva „olyan, mint egy golyó, amely nem nyugszik, amíg el nem éri célpontját”.

Az írót a fején és a hasán érték a késszúrások, az AP hírügynökség helyszínen tartózkodó riportere 10–15 szúrásról számolt be. Salman Rushdie-t máj-, ideg- és szemsérülésekkel vitték kórházba, egyik szemét valószínűleg el fogja veszíteni – közölte Andrew Wylie, Rushdie ügynöke.

Kapcsolódó tartalom

Salman Rushdie-ra 1989-ben Irán egykori vallási vezetője, Ruhollah Homeini ajatollah iszlám halálos ítéletet – fatvát – mondott ki az egy évvel korábban megjelent, Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Rushdie fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, évekig bujkálnia kellett.

A könyv állítólag sértette Mohamed prófétát és a Koránt, Homeini pedig Rushdie halálos ítélete mellett arra is felszólította a muszlimokat, hogyha ők maguk nem tudják megölni az írót, akkor hívják fel rá azok figyelmét, akik erre képesek – emlékeztetett a brit lap.

Irán eddig hivatalosan nem reagált a szerző elleni támadásra. A The Guardian értesülései szerint a feltételezett elkövetőt a rendőrség már őrizetbe vette, a férfi egy hamis jogosítvánnyal is rendelkezett, amelyen a libanoni Hezbollah radikális síita szervezet egyik hírhedt parancsnokának vezetékneve szerepelt.

Az NBC New York jelentése szerint Hadi Matar közösségi média fiókjaiból kiderült, hogy szimpatizált a síita ügyekkel, beleértve az iráni Forradalmi Gárda támogatását is.

Kapcsolódó tartalom

A Daily Mail szerint az iráni kormány támogatói dicsérték a Salman Rushdie ellen elkövetett támadást, mondván Homeini fatvája 33 év után végre tettekké vált.

A portál továbbá kiemelte, az interneten egy idézet is kering, amelyet állítólag a jelenlegi iráni vezető, Ali Hámenei ajatollah mondott. E szerint a Rushdie elleni fatva „olyan, mint egy golyó, amely nem nyugszik, amíg el éri célpontját.”

A brit lap arra is felhívta a figyelmet, hogy a merényletet üdvözlők között volt Kayvan Saedy konzervatív iráni szakértő is, aki a Twitter-oldalán közölte, a tett „gratulációt érdemel: hamarosan Salman Rushdie pokolra jutását fogjuk ünnepelni”, továbbá képeket is megosztott az író könyve miatti tüntetéssorozatokról, és hozzátette: „az ítélet végrehajtása több száz millió muszlim követelése volt”.

Az iráni nukleáris tárgyalócsoport egyik vezető tanácsadója, Seyed Mohammad Marandi szintén Twitter-oldalán a következőket írta: „nem fogok egy könnycseppet sem hullatni egy olyan íróért, aki végtelen gyűlöletet és megvetést áraszt a muszlimok és az iszlám iránt.”

Ajánljuk még