logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Döntöttek, nem lesz több esti mese

| Szerző: hirado.hu
A napok óta tartó heves tiltakozások miatt a nagy-britanniai Rochdale városának önkormányzata úgy döntött, hogy nem tartja meg három drag queen, azaz nőnek öltözött férfi felolvasóestjét.

Sab Samuel (művésznevén Aida H Dee), aki évek óta olvas fel gyerekeknek az elfogadásról, két társával együtt Rochdale, Middleton és Heywood városának könyvtárában tartotta volna meg előadását – írta a BBC.

Samuel és társainak felolvasásait viszont már egy ideje rendszeres demonstrációk kísérik. A legutóbbi eseményen a tüntetők már nemcsak a mesemondókat,

hanem a gyerekeiket a felolvasásra kísérő szülőket is pedofíliára utaló megjegyzésekkel illették.

A drag queenek végül csak rendőri kísérettel tudták elhagyni a könyvtárakat.

A rochdale-i városi tanács a zaklatások elkerülése érdekében jobbnak látta, ha nem rendezi meg az eseményt.

Samuel ügynöke a döntés miatt csalódottságának adott hangot, szerinte a baloldali, munkáspárti vezetésű városnak ki kellene állnia a másság mellett. „A tanács egyszerűen cserben hagyott minket, valamint a gyerekeket, családokat, akik izgatottan várták a felolvasást. Megértjük az aggodalmat a tiltakozókkal kapcsolatban, több város vezetése azonban ennek ellenére is kiállt mellettünk és megrendezte az estet” – hangsúlyozta az ügynök, aki azt is hozzátette, hogy az előadások elhalasztása akár

hosszú távú károkat is okozhat egy már így is marginalizált közösségnek.

Kapcsolódó tartalom

A rochdale-i önkormányzat szóvivője elmondta, hogy a városi tanács továbbra is határozottan támogatja az LMBTQ-jogokat, a halasztásokat sajnálatosnak vélte, a jövőben pedig megpróbálja megvitatni a lehetőségeket az események megrendezésére.

Sab Samuel egyébként három éve találta ki a rendezvényt, amiben brit gyerekeknek mutatja be az ország sokszínűségét. Szerinte az egész sorozatnak semmilyen köze sincs a pedofíliához, és azt is hazugságnak véli, hogy szexuális töltetű dolgokról adna felvilágosítást a gyerekeknek. Az utóbbi időben azonban olyan mértékű fenyegetésnek esett áldozatul, hogy párjával el kellett költöznie otthonából.

A címlapfotó illusztráció (Forrás: EPA/Morgan Hancock Australia and New Zeland Out)

Ajánljuk még