logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nem lesz kötelező karantén a következő tanévben a diákoknak az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban a diákoknak nem lesz kötelező karantén a hamarosan kezdődő tanévben, akkor sem, ha koronavírussal fertőzött személlyel voltak kapcsolatban – olvasható az Egyesült Államok járványügyi központjának (CDC) pénteken frissített ajánlásában.

A hivatal a jövőben csak bizonyos magas kockázatú intézmények esetén javasol továbbra is önkéntes karantént, amennyiben megjelenik a járvány. Magas kockázatúnak számít a börtön, idősotthon és hajléktalanszálló, de az iskola nem tartozik ebbe a csoportba.

Az új ajánlás alapján nagy mértékű kitettség esetén a diákok és iskolai személyzet tagjainak, akik nem rendelkeznek tünetekkel, maszkot kell viselniük a közösségben 10 napig, és tesztet kell végeztetniük a gyanú felmerülése utáni 5. napon.

A járvány jelen körülményei teljesen eltérnek az elmúlt két évben tapasztaltaktól – mondta újságíróknak Greta Massetti, a járványügyi központ vezető epidemiológusa. A szakember felhívta a figyelmet, hogy „a népességben nagy mértékű immunitás alakult ki az oltásoknak, korábbi fertőzöttségnek és egyéb eszközöknek köszönhetően”, amelyek segítenek az általános népesség és kockázati csoportba tartozók megóvásában.

Ezek a körülmények lehetővé teszik, hogy az egészségügyi hatóságok a jövőben a koronavírus okozta súlyos megbetegedések megelőzésére fordítsák a figyelmet – mondta a járványügyi szakértő.

A jelenlegi adatok szerint az Egyesült Államok lakosságának mintegy 95 százaléka rendelkezik a koronavírus ellen „valamilyen fokú” immunitással – közölte Greta Massetti.

Az iskolákra vonatkozó frissített ajánlás azt a felismerést tükrözi, hogy a gyerekek számára a legjobb hely az iskolaosztály, és ez megoldható a kockázat elfogadható szintje mellett – tudatták az új ajánlások nyomán megszólaló egészségügyi szakértők. Richard Besser gyermekorvos az NBC összeállításában arra mutatott rá, hogy a gyerekek számára fontos a közösség, ezt igényli szociális, és érzelmi fejlődésük, fizikai és mentális egészségük és tanulmányi előrehaladásuk is.

Az amerikai járványügyi központ honlapján olvasható legutóbbi adatok szerint augusztus 10-én 130 945 új koronavírusos esetet regisztráltak. Július közepén volt olyan nap, amikor ez a szám 180 ezer fölé emelkedett.

Idén január elején volt csúcson a pozitív esetek száma, amikor napokig 700-800 ezer között mozgott. A járvány kezdete óta 92 426 945 pozitív esetet találtak, a halálos áldozatok száma meghaladja az 1 milliót.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még