logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Csodával határos módon élte túl a cápatámadást a nyolcéves kisfiú

| Szerző: hirado.hu
Legalább három dajkacápa támadott meg egy nyolcéves brit kisfiút a családi nyaraláson a Bahama-szigetek partjainál. Az állatok mindkét lábán megharapták, cafatokat téptek ki belőle, csak a szerencsének és a testvére segítségének köszönheti, hogy nem halt meg a vízben.

 

A ketteringi Downer család három gyermekével, Finley-vel, Lilyvel és Emilyvel családi vakációra utazott el a Karib-térségbe augusztus első hetében, ahol egy öt szigetet magába foglaló kirándulást is lefoglalt. A túra dajkacápákkal való úszást is tartalmazott – írta a Mirror.

Kapcsolódó tartalom

Miközben a vízi ragadozókat figyelték, az egyik szomszédos szigetnél észrevettek egy csapat cápát, a ragadozók egy csapat ember körül úszkáltak egy lagúnában.

A gyerekek úgy döntöttek, hogy csatlakoznak hozzájuk, mivel nem tudták, hogy az állatok éppen kidobott húsmaradékokkal táplálkoztak. Finley-t azonnal megtámadták.

„Hirtelen rémisztő sikoltást hallottam, majd cápákat láttam gyülekezni Finley körül. Rengeteg volt a vér, a lába egy részét leharapták. Egyre csak azt ismételgette, hogy apa, nem akarok meghalni, nem akarok a mennyországba menni” – mesélte az édesapa, Michael Downer.

A kisfiút végül a testvére rángatta ki a vízből, majd édesapja azonnal a legközelebbi kórházba szállította. Később egy másik intézménybe vitték Nassauba, ahol háromórás műtéten esett át, és sikerült stabilizálni az állapotát.

A fiam meg is hallhatott volna, az egész olyan volt, mint egy jelenet a Cápa című filmből” – idézte fel a szörnyű pillanatokat az apa.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még