logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tajvani védelmi tárca: Ismét kínai repülőgépek hatoltak a sziget azonosítási zónájába

Újabb kínai harci repülőgépek és hadihajók lépték át péntek reggel a Tajvani-szorosnál húzódó „középvonalat” a sziget védelmi minisztériumának tájékoztatása szerint. A tárca részéről hozzátették: harckészültségben vannak, de nem akarnak háborút.

A kínai állami sajtó pénteken arról is beszámolt, hogy a gyakorlat keretében most először repültek át kínai rakéták a sziget fölött, amit azonban sem Pekingben, sem Tajpejben nem erősítettek meg hivatalosan.

A japán kormány ugyanakkor arról számolt be, hogy kilenc rakétát érzékeltek, amelyek közül négy átrepült Tajvan felett. Kínában a hadsereghez közel álló nemzetvédelmi egyetem egyik professszora, Meng Hszieng-csing beszélt arról, hogy kínai rakéták átrepültek Tajvan felett olyan légtérben, amelyeket Tajpej amerikai Patriot rakétarendszerekkel véd. Meng hozzátette, hogy a mostani gyakorlatok közelítették meg a legjobban Tajvant, s egyúttal ez volt az első olyan hadgyakorlat, amely körülzárta a szigetet.

A tajpeji védelmi minisztérium provokációval vádolta a kínai erőket, és aláhúzta: nem akarnak eszkalációt, mindazonáltal repülőgépet, hajókat és rakétákat küldött a területre.

Jóllehet a Tajvani-szorost kettéválasztó középvonal nem tengeri határ, de olyan mezsgye, amelytől általában távol tartják magukat a kínai és tajvani repülőgépek egyaránt. Mindazonáltal nem ez az első eset az utóbbi években, hogy kínai repülőgépek átlépik ezt a vonalat.

Kína csütörtökön kezdte el azt a hadgyakorlatot, amellyel Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnökének tajvani látogatására kívánt reagálni. A sziget körül megrendezett katonai műveletek hat különböző zónában, egyes részeken a sziget partjaitól mindössze 20 km-es távolságra folynak, és a tervek szerint vasárnap érnek véget.

Peking hevesen tiltakozott Pelosi látogatása ellen, Kína ugyanis a saját részének tekinti az 1949 óta önálló politikai vezetéssel bíró szigetet.

Jóllehet az Egyesült Államok hivatalosan nem ismeri el Tajvant, Washington a sziget legnagyobb fegyverszállítója, Pelosi pedig kedden azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok – bár a status quo híve – „nem hagyja magára Tajvant”.

Caj Jing-ven tajvani elnök csütörtök este kijelentette, hogy Tajpej nem fog konfliktust provokálni, de határozottan megvédi szuverenitását és nemzetbiztonságát.

Tajvan sosem hátrált meg a kihívások elől” – hangoztatta Caj videóüzenetében. „Nyugodtak és észszerűek, nem pedig lobbanékonyak és provokatívak vagyunk, de mindemellett határozottak leszünk és nem hunyászkodunk meg” – húzta alá.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még