logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szakértő: A nyugati világ válaszút elé érkezett, ebben foglalta el pozícióját Orbán Viktor Texasban

A texasi Dallasban tartja az amerikai jobboldal legjelentősebb, háromnapos rendezvényét, a Konzervatív Politikai Akció Konferenciát. A CPAC nyitóbeszédet Orbán Viktor tartotta. A kormányfő kijelentette: amerikai–orosz tárgyalások nélkül sosem lesz béke Ukrajnában. A miniszterelnök hangsúlyozta: egyre többen halnak meg a harcokban, a gazdaság pedig a csőd szélére kerül. Orbán Viktor felszólalásában a migrációról, a baloldal elleni politikai harcról és a magyar kormány többszöri választási győzelméről is beszélt.

Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője elmondta: Orbán Viktor nagyon egyértelműen fogalmazott, amikor a politikai ellenfelekről és a globális baloldalról beszélt. A rendszerváltozás idején azt éreztük, hogy leráztuk magunkról a marxizmus ideológiáját, de nyugaton egyre több helyen ütötte fel a fejét az újfajta marxizmus.

A magyar politikai különutassága abból áll, hogy szabadon elmondhatjuk a véleményünket, és nem simulunk bele a fősodorba, mert az megint csak egyfajta marxizmushoz vezet. A konzervatív jobboldal feladatává vált, hogy megvédje a hagyományos nyugati értékeket az újbaloldallal szemben.

Kapcsolódó tartalom

Koskovics Zoltán kiemelte, hogy a kormányfő beszéde egyértelműen pozitív fogadtatást kapott, több ízben is tapsvihar kísérte beszédét, amiből az látszik, hogy a republikánusok is megértették Orbán Viktor üzenetét, és komolyan figyelik a magyar politikát.

A világot jelenleg válságok tépik, és úgy tűnik, hogy a nyugati világ válaszút elé érkezett:

vagy az újfajta marxizmus veszi át az irányítást az életünk minden aspektusa felett, vagy pedig a józan ész, a konzervativizmus visszatér a kormányrúdhoz a világ legbefolyásosabb országaiban.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még