logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nancy Pelosi szerint az a baj a tajvani látogatásával, hogy ő NŐ

| Szerző: hirado.hu
Csütörtökön gyakorlatilag teljesen körbezárta Kína hadihajóival Tajvant egy nagyszabású hadgyakorlat keretében. Beszámolók szerint már éles lövéseket is leadtak a sziget keleti partjainál. A feszültség óriási a térségben, miután Kína minden figyelmeztetése ellenére Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke kedden Tajpejbe látogatott. Kínai tisztviselők arra kérték a légitársaságokat, hogy kerüljék el Tajvan légterét. Mindeközben Pelosi meghökkentő magyarázattal szolgált a látogatását övező konfliktusra.

Csütörtökön a kínai néphadsereg újabb hadgyakorlatba kezdett Tajvan környékén, a kínai állami televízió szerint a helyi idő szerint vasárnap délben befejeződő műveletben a haditengerészet és a légierő is részt vesz, és éleslövészetet is tartanak. A kínai hadsereg Pelosi Tajvanra érkezése napján, kedden már hadgyakorlatot kezdett a zónában. Peking hevesen tiltakozott a látogatás ellen, Kína ugyanis a saját részének tekinti az 1949 óta önálló politikai vezetéssel bíró szigetet.

A régió hat területét „veszélyeztetett zónának” minősítő riasztás a Bloomberg szerint hongkongi idő szerint csütörtök déli 12 órától vasárnap déli 12 óráig tartó katonai gyakorlatok miatti repülési korlátozásokról értesítik a légitársaságokat.

Peking, 2022. augusztus 4. A kínai Népi Felszabadító Hadsereg megalakulásának 95. évfordulójáról megemlékező hirdetés egy pekingi irodaház falán 2022. augusztus 4-én. A Tajvant magáénak tekintő Kína szuverenitása megsértésének tekinti Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök előző napi tajvani látogatását, és válaszul több hadgyakorlatot jelentett be a sziget körül, amelyek egy része benyúlik a tajvani vizekre is. MTI/EPA/Vu Hao

Az éleslövészetes hadgyakorlatok miatt a tajvani védelmi minisztérium a nemzetközi jog és Tajpej szuverenitásának megsértésével vádolta meg Pekinget szerdai sajtótájékoztatóján.

Csütörtök reggel a Reuters hírügynökség tudósítása szerint Kína 27 harci gépet rendelt a két országot elválasztó tengerszorosba, ebből 22 vadászgép át is lépte a szoros középvonalát, amelyet nem hivatalos határként kezelnek a felek. Ugyanakkor

az elmúlt két napban már „48 kínai katonai repülőgép, többnyire vadászrepülőgép, zümmögött Tajvan körül”.

– számoltak be róla Fox News munkatársai.

Mondani sem kell, hogy a kiélezett helyzet hihetetlenül veszélyes, főleg ha figyelembe vesszük egy „véletlen” incidens lehetőségét a tajvani erők, Kína és az amerikai haditengerészet között. Fontos tényező az is, hogy két nappal ezelőtt a USS Reagan csapásmérő is belépett a térség vizeire.

Kapcsolódó tartalom

Nancy Pelosi ameirkai házelnök már biztonságban van

A szigetet saját területének tekintő Kína hetek óta arra figyelmeztetett, hogy Nancy Pelosi mondja le az utazást, mert Peking azt nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ennek ellenére a washingtoni diplomata kedden megérkezett Tajvanra. A kínai külügyminisztérium szerint

az amerikai politikus látogatása súlyosan fenyegeti a békét és a stabilitást a térségben, és árt a kínai–amerikai kapcsolatoknak is.

Nancy Pelosi azóta már biztonságban elhagyta a szigetországot, és a dél-koreai Szöulba repült, ahol egyébként sem Yoon Suk-yeol elnök, sem pedig az ország külügyminisztere nem fog vele találkozni. A dél-koreai elnök szabadságon van, a miniszter pedig a közeli Kambodzsában.

Szöul, 2022. augusztus 4. Kim Dzsin Pjo, a dél-koreai nemzetgyűlés (parlament) elnöke (j) Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnököt fogadja Szöulban 2022. augusztus 4-én. MTI/EPA/Kyorod News pool/Kim Min Hi

A politikus tajvani útja növekvő regionális feszültségeket okozott, amelynek köszönhetően a szigetország most egy nukleáris szuperhatalom célkeresztjében van – emelte ki a Zerohedge.

Nancy Pelosi a fejleményeket azzal magyarázta, hogy az emberek azért dühösek, mert ő nő.

„Nem mondtak semmit, amikor férfiak jöttek” – mondta szerdán, Caj Jing-ven tajvani elnök mellett állva Nancy Pelosi. Az amerikai házelnök ezt a következtetését abból vonta le, hogy Lindsey Graham, Bob Menendez, Richard Burr, Ben Sasse, Rob Portman, és Ronny Jackson szenátorok korábbi látogatásai ellentétben a mostanival nem borították fel a térség biztonságát.

Ajánljuk még