logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Modern kori rabszolgaként dolgoztattak munkásokat Belgiumban

Modern kori rabszolgaként dolgoztatott 55 külföldi munkás ügyében indult nyomozás Belgiumban – közölte kedden Anvers város ügyészsége.

A Fülöp-szigetekről, illetve Bangladesből érkezett vendégmunkások hegesztő- és csőszerelő munkát végeztek a flamand város kikötőjében, mindössze kettő-négy eurós órabérért. Emiatt először a városban található Fülöp-szigeteki konzulátuson tettek panaszt, amelynek közbenjárására munkaügyi ellenőrzés indult.

Belgiumban ez volt az első olyan eset, hogy egy munkahelyen ilyen sok embert érintő munkaügyi visszaélés derült ki. A munkások egy vegyipari cégnek dolgoztak, alvállalkozók alkalmazásában.

Anvers város egyik munkásszállójának vezetője a francia hírügynökségnek azt mondta, tudomása szerint egy nemzetközi hálózat áll az ázsiai vendégmunkások kizsákmányolása mögött. Szerinte főleg Magyarországon, illetve Lengyelországban kiállított munkavállalási engedélyekkel foglalkoztatják őket több országban.

Az ügy kapcsán a belga igazságügyminiszter is megszólalt, aki 23 ezerre becsüli az országában szabálytalanul foglalkoztatott külföldiek számát. A belga kormány ezért egy új weboldalt indított, hogy az érintett munkavállalók közvetlenül tehessenek panaszt a hatóságoknál.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még