logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több gyermek életét vesztette egy orosz légicsapásban

Hét ember - köztük négy gyermek - életét vesztette egy orosz légicsapásban Szíria északnyugati részén, a török határ közelében pénteken – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.

Egy lakóépületet ért találat Idlíb tartomány Dzsiszr as-Sugúr nevű városában – tette hozzá a szervezet.

A gyermekek tíz évnél fiatalabbak voltak. A hét áldozatból hat civil volt, és többségük a szomszédos Hama tartományból érkezett belső menekültként.

A megfigyelőközpont információi szerint mások is vannak még a romok alatt.

Egy másik településen további négy légicsapást hajtott végre az orosz légierő.

Szíria északnyugati része a dzsihadista lázadók utolsó fellegvára. Idlíb tartomány az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető Haját Tahrír as-Sám ellenőrzése alatt áll, míg Aleppó északi részét Törökország támogatta felkelőcsoportok felügyelik. Hamában és Latakiában is vannak még lázadók.

A térségben élők 90 százaléka nagyon szegény és humanitárius segélyen él.

A damaszkuszi kormány és orosz szövetségese gyakran hajt végre légicsapásokat a környéken.

A több mint tizenegy éve tartó szíriai konfliktusban eddig mintegy félmillióan vesztették életüket, és milliók váltak földönfutóvá.

Ajánljuk még