logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Biden izraeli látogatása során újabb baklövést követett el

| Szerző: hirado.hu
Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok elnöke, szerdán Izraelbe látogatott, ahol egy újabb baklövést követett el, amikor tévesen azt mondta, hogy életben kell tartanunk a „holokauszt becsületét” – számolt be a Fox News hírcsatorna.

 

Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok elnöke, kétnapos látogatást tett Izraelbe, ahol az ország vezetőivel egyeztetett. A találkozó során Joe Biden ellátogatott a Yad Vashem emlékhelyhez is, hogy tiszteletét rója le a holokauszt áldozatai előtt, továbbá beszédet is mondott.

Kapcsolódó tartalom

Az amerikai elnök felszólalásában elhibázott szófordulatot használva, a holokauszt igazságának, becsületének és borzalmainak életben tartására hívta fel a figyelmet.

 

 

A mai nap folyamán még egyszer visszatérek a Yad Vashem megszentelt földjére, hogy tisztelegjek a népirtás miatt elragadott 6 millió zsidó előtt, és folytassuk, amit minden egyes nap meg kell tennünk,

hogy továbbra is tanúságot tegyünk, hogy életben tartsuk a holokauszt igazságát és becsületét, a holokauszt borzalmait”.

Majd az elnök mondatát így folytatta tovább: „hogy tiszteljük azokat, akiket elvesztettünk, hogy soha, soha ne felejtsük el ezt a leckét, és hogy folytassuk közös, véget nem érő munkánkat, hogy harcoljunk az antiszemitizmus mérge ellen, bárhol is üti fel csúnya fejét.”

 

Biden az emlékhelyen meghívást kapott az emlékmű Emlékezés Csarnokába is, ahol újra meggyújthatta az örök lángot. Az eseményen két tengerészgyalogos koszorút helyezett el a holokauszt áldozatainak hamvait tartalmazó kőkriptán, továbbá az elnök egy kántor megemlékező imáját is meghallgatta.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még