logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A gazdák megélhetését veszélyezteti a holland nitrogénpolitika

| Szerző: hirado.hu
A holland gazdák megélhetését veszélyezteti a holland kormány által javasolt nitrogénpolitika, amely az állatállomány tömeges levágását tenné szükségessé, továbbá az ország gazdaságainak közel egyharmadát záratná be - számolt be The Epoch Times. A kormány intézkedései a talajban lerakódott nitrogén csökkentésére is összpontosítanak majd, amely holland tartományokat kötelezi a probléma kezelésére, azonban ennek elmulasztása esetén az állam közbe is avatkozhat, akár a tulajdonosok gazdaságát is lefoglalhatja.

Ha az intézkedés megvalósul, annak “komoly biztonsági következményei lesznek, nemcsak Hollandiára, hanem egész Európára és a világra nézve” – mondta Michael Yon haditudósító, aki nemrég érkezett Hollandiába, hogy a helyszínen beszámolót készítsen a helyi gazdák tiltakozásáról.

Hollandia 17 millió lakosú kis ország Európában, de a világ második legnagyobb élelmiszerexportőre

– mondta Michael Yon az EpochTV “Crossroads” című műsorának adott interjújában. “Nekik vannak a leghatékonyabb mezőgazdasági termelőik a világon” – tette hozzá.

A holland kormánykoalíció már 2021-ben javasolta, hogy a nitrogéntartalmú üvegházhatású gázkibocsátási célok elérése érdekében 30 százalékkal csökkentsék az állatállományt az országban.

A nitrogénkibocsátás csökkentésére irányuló terv bemutatására június 10-én került sor. A tervezet szerint a “a holland tartományok feladata a megfelelő intézkedések kidolgozása a nitrogén-kibocsátás területenként 12 és 70 százalék közötti csökkentésének elérése érdekében”áll az amerikai mezőgazdasági minisztérium közleményében.

Egyes tartományok gazdálkodói különösen súlyosan érintettek lesznek, továbbá a holland kormány azt is elismerte, hogy nem minden gazdálkodó számára van jövő az irányelv bevezetése miatt

– mutatott rá a lap.

A Holland Kereskedelmi Kamara szerint a nitrogén általi környezetszennyezés a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származik, de az állattenyésztés miatt keletkező trágyából és a mezőgazdaságban használt műtrágyákból is eredhet.

Holland gazdák tiltakoznak az éghajlat-politika ellen

A javasolt intézkedések júniusban tiltakozást váltottak ki a holland gazdák körében, amelyhez a teherautósok is csatlakoztak. A tüntetők a közösségi média segítségével az ország élelmiszer-elosztó központjainak a blokádját is megszervezték, ami üres polcokat eredményezett a szupermarketekben.

A tiltakozók az ország repülőtereire is szerveztek demonstrációt, többek között Schiphol és az Eindhoven nemzetközi repülőtérre.

A haditudósító értesülései szerint Németországban és néhány más országban is hasonló politikát vezetnek be, továbbá hozzátette, hogy a holland tüntetéseken néhány német gazda is részt vett, akik ezzel fejezték ki szolidaritásukat a holland társaik felé.

Holland farm felvásárlási program

A holland kormány intézkedései a talajban lerakódott nitrogén csökkentésére is összpontosítanak majd az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának jelentése szerint.

A holland tartományok ezáltal kötelesek lépéseket tenni a probléma kezelésére, azonban a kormány közbe is avatkozhat, ha a nitrogén csökkentése érdekében egy éven belül nem állnak elő megoldásaikkal. A jelentés továbbá arról is említést tesz, hogy a holland kormány már forrásokat is elkülönített az ilyen esetekre, ezáltal képesek a gazdaságok kivásárlására.

Azonban azon gazdákat, akik nem kívánják eladni az államnak tulajdonukat, arra kérik, hogy újítsanak, növeljék gazdaságuk méretét, vagy helyezzék át máshova vállalkozásukat. A beszámoló azt is megjegyzi, hogy a kormánynak lehetősége van a gazdaságok lefoglalására is.

 

Ajánljuk még