logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Belgiumba szállították a párizsi vérengzés elkövetőjét

A Franciaországban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Salah Abdeslamot, a 2015. november 13-i, 132 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagját Belgiumba szállították át, ahol szintén bíróság elé kell állnia a 2016 márciusában Brüsszelben elkövetett terrortámadások miatt – jelentette szerdán The Brussels Times hírportál az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.

Abdeslam brüsszeli születésű francia állampolgár. Szerda reggel egy Párizs közelében fekvő börtönből repülőgéppel egy belgiumi büntetésvégrehajtó intézetbe szállították át, szeptember közepén állhat bíróság elé Belgiumban. Az ügy a szövetségi ügyészség szerint hat-nyolc hónapig tarthat.

Abdeslam az utolsó életben maradt tagja annak az iszlamista terrorcsoportnak, amely 2015. november 13-án 130 embert ölt meg Párizsban és Saint-Denis-ben. A merényletsorozatot az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára, amelynek az egyik, Európában, mindenekelőtt Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat.

Kapcsolódó tartalom

Ugyanez a hálózat csapott le 2016. március 22-én a zaventemi repülőtéren és a brüsszeli Maalbeek metróállomáson. A merényletekben 32 civil halt meg, és több mint 300-an megsebesültek. A repülőtér átkutatása során egy másik pokolgépet is találtak a hatóságok.

Abdeslamot június 29-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a különleges törvényszék Párizsban, és az ítélet ellen nem fellebbezett.

Ajánljuk még