logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A lengyel elnök aláírta a szén kiskereskedelmi árát korlátozó törvényt

Aláírta Andrzej Duda lengyel elnök a parlament által korábban elfogadott törvényt, amely korlátozza a szén árát a kisfogyasztóknak: egy tonna szén maximum 85 300 forintnak megfelelő összeg lehet – közölte kedden a varsói államfői hivatal.

A múlt héten a szejm által véglegesen jóváhagyott törvény értelmében a tüzelőanyag tavalyi átlagárának szintjén, tonnánkénti bruttó 996,6 zlotyban szabják meg az ársapkát a szénkereskedő cégek számára. Egyúttal a programban részt vevő cégek tonnánként legfeljebb bruttó 10,7 zloty (916 forint) állami támogatást kapnak.

A projekt a szénnel tüzelő egyéni fogyasztók, lakóközösségek támogatását célozza, minden háztartás évente 3 tonna szenet szerezhet be a szabályozott áron.

Az állami költségvetés maximum 3 milliárd zlotyt (256,7 milliárd forint) szánhat a szénkereskedőknek kifizetendő támogatásra.

Tavaly a lengyelországi háztartások mintegy 50 százalékában fűtöttek szénnel. Lengyelország évente több mint 44 millió tonna szenet termel ki, a kisfogyasztói szükségleteket azonban nagyrészt külföldi forrásokból fedezik. 2021-ben 8 millió tonna, főként a háztartások fűtésére szánt szenet importáltak Oroszországból.

Az Európai Bizottság lengyel kezdeményezésre szénemberagót vetett ki Moszkvával szemben az április elején elfogadott szankciócsomagban, Varsó pedig az április közepén elfogadott törvényben tiltotta meg az orosz szénimportot.

A már tavaly óta növekedő lengyelországi szénárak ezt követően tovább emelkedtek.

A kormány ausztráliai, dél-afrikai, kolumbiai, indonéziai és amerikai importtal szeretné kiegészíteni a szénpiacon keletkezett hiányt, és tervezi az ukrajnai háború előtt fokozatosan leálló hazai szénkitermelés újbóli növelését is.

A legnagyobb lengyel szénkitermelő cég, a PGG szakszervezetei hétfőn Katowicében ülősztrájkot indítottak el. Béremelési követeléseik mellett a szénkitermelés bővítésével és az energiaiparnak szállított szénnek a piacinál alacsonyabb lengyelországi áraival összefüggő kérdéskört akarják megvitatni a kormány képviselőivel.

Ajánljuk még