logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Belehalt sérüléseibe Abe Sindzó volt japán miniszterelnök

Kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe Abe Sindzó volt japán miniszterelnök, miután egy pénteki kampányrendezvényen többször rálőttek. Támadóját elfogták, és ő bevallotta tettét.

A politikus ellen pénteken követtek el merényletet egy választási kampányesemény közben Nara városában. Azonnal kórházba szállították, ahol később belehalt súlyos sérüléseibe.

Abé Sindzó korábbi japán miniszterelnök egy rendezvényen vett részt éppen, amikor hátulról lövés érte. A helyi média a korábban kormányzó Liberális Demokrata Pártra hivatkozva arról számolt be, hogy Abe a támadás után eszméletlen volt és a nyakán vérzett.

A Kyodo japán hírügynökség beszámolója szerint a súlyosan sérült volt államfőt helikopterrel kórházba szállították. A rendőrség őrizetbe vett egy 40 év körüli férfit, a feltételezett elkövetőt, a hatóságok pedig lefoglaltak egy házi készítésű fegyvert is.

Abe Sindzó 1954-ben született Tokióban, igazi politikai dinasztia sarjaként, nem véletlen, hogy ő is erre a pályára lépett.

2006-ban a kormányzó Liberális Demokrata Párt elnökévé választották, szeptember 26-án pedig beiktatták japán miniszterelnökké.

Egy évvel később lemondott tisztségéről, 2012-ben azonban újra miniszterelnökké választották, tisztségét pedig egészen 2020-ig betöltötte, amikor is egészségügyi okokból lemondásra kényszerült. Ezzel ő vált Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnökévé.

Egészségügyi problémái ellenére továbbra is aktívan politizált. A merénylet időpontjában is egy kampányrendezvényen vett részt. Abe Kei Satō tanácsos, a Liberális Demokrata Párt újraválasztásáért induló jelöltje nevében mondott beszédet a vasárnap esedékes felsőházi választások előtt.

Kisida Fumio, Japán jelenlegi miniszterelnöke brutális tettnek és teljes mértékben megbocsáthatatlannak nevezte a választási kampány közepette végrehajtott merényletet. Elmondta, hogy a volt miniszterelnök személyes jóbarátja volt, akitől értékes tanácsokat és támogatást kapott.

Jóllehet a merénylet után Kisida bejelentette, hogy felfüggeszti a választási kampányt, a Kyodo hírügynökség később arról értesült, hogy folytatja a vasárnap tartandó felsőházi választások előkészületeit.

Japánban ritkán fordulnak elő lőfegyveres támadások, amit leginkább a szigorú fegyvertartási szabályok indokolnak: ahhoz, hogy valaki fegyverhez jusson, először egy lövészegyesület ajánlására van szükség, ezt pedig alapos rendőrségi ellenőrzés követi.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még