logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lemond Boris Johnson, az első reakciók már meg is jelentek

| Szerző: hirado.hu
24 óra leforgása alatt rekordszámú lemondás után a Boris Johnsonra nehezedő nyomás még tovább nőtt ma reggel: a konzervatív vezetők közötti versenyre idén nyáron kerül sor, az októberi pártértekezletig új miniszterelnököt fognak kinevezni – addig Boris Johnson maradna posztján.

Kabinetjének magas rangú tagjai – például az újonnan kinevezett kancellár, Nadhim Zahawi – felszólították, hogy mondjon le. A lemondásról a mai napon fog nyilatkozni.

Robert Buckland konzervatív képviselő szerint “a kollégák nézetei” arra késztették Boris Johnsont, hogy ma lemondjon, hozzátéve, hogy

meghajolt az elkerülhetetlen előtt

Már megkezdődött a lobbizás

Bár még hivatalosan nem mondott le, az utódját illető kampány már el is kezdődött. Suella Braverman sajtóhírek szerint érdeklődik a vezetői pozíció iránt, és mások is lesznek akik küzdenek a helyért, többek között – de nem kizárólagosan – Penny Mordaunt, Tom Tugendhat és Jeremy Hunt. George Freeman, aki ma reggel bejelentette, hogy lemond tudományos miniszteri posztjáról, hangsúlyozta, hogy Johnsonnak bocsánatot kell kérnie a királynőtől, és azt tanácsolta neki, hogy azonnal jelöljön ki ügyvezető miniszterelnököt.

Vannak akik kitartanak

Therese Coffey munka- és nyugdíjügyi miniszter elmondta, továbbra is hivatalban marad, hogy biztosítsa a „kormány kerekeinek forgását”. Egy tweetben azt mondja, megérti kollégái aggodalmait és “a nagyon rossz helyzetet, amelyben most vagyunk” de muszáj továbbra is erősnek maradni és támogatni az embereket.

További információ a témában

A Munkáspárt vezetője is reagált

Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője üdvözölte Boris Johnson azon szándékát, hogy lemond a konzervatív párti és a miniszterelnöki posztról, hozzátéve, hogy „régen” távoznia kellett volna. 12 éve vannak hatalmon. Az általuk okozott kár súlyos.

A miniszterelnök közelgő távozása „jó hír” az ország számára – mondja, hozzátéve, hogy Nagy-Britanniának „új kezdetre” van szüksége. “A tory párt az elmúlt évtizedek legsúlyosabb megélhetési válsága idején káoszt sújtott az országra. És most nem tehetnek úgy, mintha ők rendeznék ezt.

Ajánljuk még