logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Horvát kormányfő: Megörököltük a Mol-INA-ügyet

A mostani horvát kormány megörökölte a Mol-INA-ügyet, és az egyetlen lehetséges irányt követte: folytatja az eljárásokat és alátámasztja a horvát álláspontot – mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szerdán a washingtoni választott bíróságnak a Mol Zrt. kártérítési kérelmének ügyében hozott, Horvátország számára kedvezőtlen döntését kommentálva.

A politikus sajtótájékoztatóján kiemelte: hosszú folyamatról van szó, amely nyolc évig tartott. A Mol 2013 végén kezdeményezte az eljárást a horvát kormány ellen Washingtonban, azt állítva, hogy Zágráb nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.

Az INA részvényeinek eladása 2003-ban kezdődött meg, Ivica Racan miniszterelnöksége alatt, majd különböző döntések születtek Ivo Sanader és Zoran Milanovic kormányzása alatt is – idézte fel Plenkovic.

„Mi megörököltük az ügyet, és az egyetlen lehetséges irányt követtük, mégpedig, hogy folytatjuk az eljárásokat, és alátámasztjuk a horvát álláspontot” – húzta alá.

Kapcsolódó tartalom

Plenkovic jelezte: a kormány kedden késő este kapta meg a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) döntését. A politikus tényként említette, hogy a washingtoni választott bíróság a Mol-INA-ügyben indított eljárásban elutasította a Mol Zrt. kártérítési kérelmének nagy részét, mindössze 184 millió dollárt hagyott jóvá az 1,1 milliárd dollár követelésből. Horvátországnak meg kell térítenie az eljárás költségeinek egy részét, körülbelül egymillió eurót, valamint a 184 millió dolláron felül késedelmi kamatot is kell fizetnie.

Hozzátette: a szakértők most tanulmányozzák a 216 oldalas dokumentumot, az elemzés után pedig döntenek a további lépésekről.

Plenkovic emlékeztetett: a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy visszavásárolja az INA horvát olajipari vállalat részvényeit a Moltól. Szakértőket kértek fel, mélyelemzést végeztek a kivásárlásról, és ajánlatot tettek a Molnak – mondta.

„De a jelzésünket a másik oldal nem fogadta el, sokkal több pénzt kértek” – jelentette ki a kormányfő.

Ajánljuk még