Látszólagos nyugalomban kezdődött a vasárnap reggel a szabadkai makkhetes városrész környékén. Egy nappal ezelőtt itt, a közeli erdőben csaptak össze egymással a migránsok. A lövöldözésben egyikük olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem lehetett megmenteni.
A helyieket felzaklatták a történtek. Már szombat este békés tüntetésbe kezdtek, hogy a környéken gyülekező bevándorlókat vigyék befogadótáborba. A szabadkaiak azt mondták: tartanak attól, hogy az összecsapás megismétlődik.
„Hogy aludjak nyugodtan, egy ilyen eset után? Nem tudhatom, hogy mikor bukkan elő valaki a kukoricásból és támad rám fegyverrel. Ha ugat a kutyám, én már nem merek kimenni, hogy ellenőrizzem, miért”
– panaszolta egy nő.
A helyiek féltik a gyermekeiket is. Ezen a környéken működik ugyanis Szabadka egyik legnagyobb iskolája, és óvoda is van az erdő közelében.
A magyar határhoz közeli szabadkai erdőben szombaton hajnalban kezdődött leszámolás a migránsok között. A bevándorlók lövöldözni kezdtek egymásra. A rendőség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, majd golyóálló mellényekben fésülték át az erdőt.
Állítólag a rendőrökre is rálőttek, így a helyszínre sietett Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter is, aki engedélyt adott az éles lőfegyver használatára.
Az erdőből kivezető Majsai út közben egész nap mentőautók szirénázásától volt hangos. Egy 16 éves iráni lány olyan súlyosan megsérült, hogy azonnal meg kellett műteni. De valamennyi bevándorlót lőtt sebekkel vitték kórházba.
Közben az erdő környékén továbbra sem csökkent a feszültség. A rendőrség kereste azokat, akik részt vettek a támadásban.
Volt olyan bevándorló, akit az M1 kamerái előtt bilincseltek meg. Nem hivatalos információk szerint a szerb csendőrség egy körözött terroristát is őrizetbe vett, erről azonban nem közöltek részleteket.
A belügymnisztérium vasárnap csak annyit írt: egy 26 éves afgán férfit gyors és hatékony akcióban fogtak el Szabadkán, a gyanú szerint ő is részt vett a szombati lövöldözésben, így emberöléssel gyanúsítják.
Az elmúlt időszakban érezhetően megnőtt a Vajdaságba érkező migránsok száma. A magyar határ melletti városban is egyre több illegális bevándorlóval lehet találkozni. És ezt a hazánk déli határán is érezni.
Magyarország egyszerre áll nyomás alatt keletről és délről – ezt mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Szijjártó Péter kifejtette, a keletről érkező háborús menekülteknek joguk van belépni Magyarországra. Ezzel szemben a délről érkező illegális bevándorlók több biztonságos ország határait is megsértik.
„A határokat továbbra is szigorúan kell védeni Magyarország is szigorúan, erősen védi a déli határát. Ezért van szükség arra, hogy határvadász egységek jöjjenek létre, amelyek képesek lesznek arra, hogy Magyarország határát megvédjék, párhuzamosan azzal, hogy a rendőröket és a katonákat tehermentesíteni lehessen ezen feladat alól” – fogalmazott a külügyminiszter.
Kapcsolódó tartalom
Erre pedig a számok alapján is nagy szükség van. A déli határon az éjjel több nagyobb migránscsoportot is elfogtak a rendőrök. Volt, aki embercsempészekkel próbálkozott, más gyalog akart illegálisan belépni Magyarország területére. Egy nap alatt ismét mintegy 600 bevándorlóval szemben intézkedtek itthon a hatóságok.
Az M1 tudósítója a helyszínről bejelentkezve elmondta: Ma reggel a szabadkai közkórház igazgatója közölte, hogy a sérültek állapota stabil. Egy afgán férfit letartóztattak.
A helyiek félnek, hogy még felfegyverzett migránsok kószálnak a környéken és elmondásuk szerint az éjszaka folyamán volt egy újabb lövöldözés a makkhetesi és a kelebiai erdő közötti részen.