logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egyre kevésbé büszkék az amerikaiak hazájukra

| Szerző: hirado.hu
Közvélemény-kutatást adott ki a Fox News, melyből kiderül, az amerikaiak nagy részénél csökkent a nemzet irányába tanúsított büszkeség. A hazájukra büszke emberek aránya 2017-hez képest 12 ponttal, 2011-hez képest pedig 30 ponttal csökkent.

 

A csütörtökön közzétett közvélemény-kutatásban azt kérdezték a regisztrált választópolgároktól, hogy büszke-e ma az országra, amelyre mindössze 39 százalék mondott igent. Ez 12 ponttal kevesebb 2017 júniusához képest, és 30 ponttal kevesebb 2011 júniusa óta. Ez a negyedik alkalom, hogy elvégezték ezt a kutatást, de ennyire negatív eredményt még sosem kaptak.

 

Demokrata és republikánus különbségek

A 2017-es eredményekhez képest a függetlenek és a republikánusok véleménye megfordult. Az akkori felmérés szerint a republikánusok inkább büszkék voltak hazájukra, mára azonban ez megváltozott. A demokraták esetében is hasonló folyamatról számolhatunk be, ők azonban még éppen a határértéken vannak, megoszlásuk széles körű.

A számok a következőképpen alakultak: 2017-ben a republikánusok a mai adatokhoz képest 31 pontos különbséggel, a függetlenek pedig 4 ponttal inkább büszkék voltak. Mára azonban mindkét csoport kiábrándult az országból, a Republikánus Párt képviselői 24 ponttal fordítottak az álláson, a függetlenek pedig 35 ponttal.

A demokraták 17 ponttal nagyobb valószínűséggel csalódtak az országban 2017-ben, most viszont megosztottak: 46 százalék büszke, 48 százalék pedig nem.

A férfiak jellemzően büszkébbek?

A férfiak is felcserélték a pozíciókat. 2017-ben 22 ponttal nagyobb valószínűséggel voltak büszkék, most viszont 14 ponttal inkább nem. A nők elégedetlenek voltak 2017-ben és ma is azok, de most sokkal nagyobb különbséggel csalódottak (az öt évvel ezelőtt 9 ponttal szemben 21 ponttal).

„Míg egykor az Amerikára való büszkeséget a hazafiság előfeltételeként kezelték, mára ez is háttérbe szorult a pártosodással szemben. Úgy tűnik, hogy sokak számára a büszkeség és a hazaszeretet már nem a demokratikus szabadságjogainkról szól, hanem a Fehér Házban ülő személyekről”

– mondja a demokrata Chris Anderson közvélemény-kutató, aki a Fox News közvélemény-kutatását végzi a republikánus Daron Shaw-val.

Az elnök népszerűsége is csökken

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, hivatali idejének mélypontjára süllyedt Joe Biden elnök népszerűsége is. A májusban kiadott közvélemény-kutatás alapján az amerikai lakosság alig 39 százaléka elégedett a teljesítményével, és még a Demokrata Párt tagjainak körében is egyre növekszik az elnök tevékenységével kapcsolatos borúlátás. A teljes lakosság körében kétharmad azoknak az aránya, akik negatívan ítélik meg Biden döntéseit gazdasági téren. Az AP-NORC által közzétett felmérés szerint tíz amerikai állampolgár közül mindössze kettő gondolja úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még