logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A reálpolitikus Kissinger szerint komolyan el kell gondolkodni Oroszország szerepén

| Szerző: hirado.hu
A volt amerikai külügyminiszter úgy fogalmazott, „meg kell válaszolni azt a kérdést, miként tekint magára Oroszország, Európa kiterjesztéseként vagy pedig Ázsia kiterjesztéseként Európa pereméig”.

Erőegyensúly és nemzeti érdek – ezek a volt amerikai külügyminiszter politikai alapvetései

Július 5-én jelenik meg Henry Kissinger Vezetés: Hat tanulmány a világstratégiáról (Leadership: Six Studies in World Strategy) című könyve, amelyben elemzi az ukrajnai háborút, valamint a nemzetközi geopolitikai kilátásokat. A 99 éves diplomata, ahogyan nevezni szokták, „Henry professzor”, Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadója 1969 januárjától 1975 novemberéig, Nixon, majd Ford elnök külügyminisztere 1973 szeptemberétől 1977 januárjáig. Amikor a külügyminiszteri posztot töltötte be, a „reálpolitika” kifejezés használata minden korábbinál elterjedtebbé és népszerűbbé vált.

Walter Laqueur történész 1973-ban írta, Kissinger tevékenységének egyik mellékhatása volt, hogy hirtelen megélénkült az érdeklődés Lord Castlereagh és Metternich gróf iránt, amit Kissinger 1957-ben megjelent A World Restored című könyve váltott ki. A diplomatát nem lehet egy adott gondolkodási áramlathoz címkézni és besorolni, fogalmaz Roberto Vivaldelli az Inside Over hasábjain, főleg, hogy politikusként olyan gondolkodókra hivatkozik, mint Immanuel Kant, Oswald Spengler és Arnold Toynbee.

Kissinger szerint az „amerikai realista politikában abszolutista tendencia is tetten érhető volt, ami egyre nagyobb távolságot teremtett az önmagukat realistáknak nevezők, valamint a hatalom gyakorlásáért felelősök között”. „Henry professzor” diplomáciai tevékenységének és gondolkodásának alappillérei épp ezért az erőegyensúly és a nemzeti érdek lett, ehhez tartja magát 99 évesen is.

Nem megoldás a megsemmisítő vereségre való törekvés

Az Inside Over hasábjain Roberto Vivaldelli felidézte Kissinger davosi felszólalását, miszerint a Nyugatnak fel kellene hagynia azzal a törekvéssel, hogy megsemmisítő vereséget mérjen Oroszországra, utalva közvetve arra, hogy Ukrajnának át kellene adnia a Moszkva által 2014 óta ellenőrzött területeket. Zelenszkij ukrán elnök felháborodására reagálva „Henry professzor” a Stern német lapnak adott interjúban pontosított, azt hangsúlyozva, hogy

a geo- és reálpolitikai tényt, miszerint Oroszország ötszáz éve az európai politika szereplője, és ezt figyelmen kívül hagyni óriási hiba lenne.

A területátadásokról konkrétan nem beszélt, csak azt emelte ki, hogy tárgyalásokra és megállapodásra van szükség.

Kissinger tagadja, hogy azt tanácsolta volna Zelenszkijnek, engedjen át területeket a békéért cserébe. Különbséget tesz a 2014-ben „Európa és Amerika beleegyezésével annektált Krím és Donbasz”, valamint az oroszok által a február 24-i invázió után elfoglalt területek között. Úgy érvelt, „ha Ukrajna »megfosztja« Oroszországot a meghódított területektől, akkor kezdődhet a tárgyalás a jövőbeli viszonyról”.

A Corriere della Sera kiemeli, Kissinger szerint most meg kell vizsgálni, hogyan lehet véget vetni a konfliktusnak, ahogy a professzor fogalmazott, „elérkeztünk oda, amikor a háború befejezésének kérdését a politikai és a katonai célok szempontjából is meg kell vizsgálnunk, mivel cél nélkül nem lehet egyszerűen tovább harcolni”.

A diplomata személyes tapasztalatairól is beszámolt Putyinnal kapcsolatban

Kissinger hamarosan megjelenő könyvében a politikai vezetés hat példáját vázolja fel, Adenauertől De Gaulle-ig, Nixontól Szadatig, Lee Kwan Yew-tól Margaret Thatcherig. A diplomata egyébként valamennyi személyiséggel személyesen is találkozott, így Vlagyimir Putyinról is első kézből szerzett tapasztalatot, akit vacsorára látott vendégül egyszer washingtoni otthonában.

„Henry professzor” úgy emlékezett vissza az orosz elnökre, hogy „tiszteltem az intelligenciáját. Óvatos számító volt egy olyan társadalmat képviselve, amely értelmezése szerint ostrom alatt áll a világ többi része által”. Hozzátette, „a nemzetközi helyzet intelligens elemzőjének találtam őt orosz szempontból, ez így is marad, és ezt figyelembe kell majd venni, amikor a háború véget ér”.

Kissinger érvelésének központi eleme az, hogy

„nem Oroszországot, mint államot és mint történelmi entitást kell legyőzni, hanem az ukrajnai konfliktust, mert amikor a fegyverek végül elhallgatnak, nagyon komolyan kell majd venni az Oroszország és Európa közötti kapcsolat kérdését”.

A diplomata elmondta azt is, bár meglepte az Ukrajna elleni orosz támadás mértéke, úgy véli, „a Nyugat alapvetően átgondolatlanul ajánlotta fel Ukrajnának a NATO-ba való belépést, mert ez így ebben a formában azt jelenti, hogy a NATO betöltené a berlini fal és az orosz határ közötti teljes területet, beleértve olyan területeket is, ahonnan a történelem során többször indítottak agressziót Oroszország ellen”.

Nem könnyű Kissingert definiálni

Henry Kissinger megértéséhez ismerni kell tanulmányait és gondolkodását, a nemzetközi kapcsolatok terén igazából „atipikus realistának” számít, Roberto Vivaldelli megjegyzi, azért nem könnyű  a 20. század egyik legjelentősebb alakját egyetlen definícióba tömöríteni. Hans Morgenthauval, a realizmus atyjával baráti kapcsolatot ápolt, bár kettejük között az évek során elég sok súrlódás volt, különösen a vietnami háború miatt.

Barry Gewen a bajor diplomatáról szóló életrajzában hangsúlyozza, hogy „nem volt olyan gondolkodó, aki többet jelentett volna Kissinger számára, mint Morgenthau. Az idős diplomata mindig is meg volt győződve arról, hogy

egy nemzetnek inkább a nemzeti érdekeivel kell azonosulnia, és azok szerint cselekednie, mintsem erkölcsi keresztes hadjáratokba bocsátkoznia”.

Németországgal kapcsolatban egyébként Kissinger nemrég úgy fogalmazott, „tekintettel a történelmi múltra, nem egyszerű feladat Németország számára, hogy megtalálja Európában a vezető helyét, amely azon alapulna, hogy ő a legerősebb katonai hatalom”.

Ajánljuk még