logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Léket kaphat az EP terve: Németország után Olaszország sem támogatja a belső égésű motorok 2035-os kivezetését

| Szerző: hirado.hu
Olaszország sem támogatja, hogy 2035 után ne lehessen belső égésű motorral hajtott új járműveket értékesíteni az Európai Unió tagállamaiban. Az olaszok öt évvel kitolnák ezt a határidőt. Ezt a javaslatot még négy uniós tagállam támogatja, így minden jel szerint Európai Parlament által felvázolt menetrend nem valósul meg eredeti formájában – írta a Reuters.  

Az Európai Parlament a hónap elején megszavazta azt a javaslatot, hogy 2035 után a közösség államaiban ne lehessen benzines es és dízelmotoros új autókat értékesíteni. Az európai autógyártóknak 2025-re 15 százalékkal, 2030-ra 55 százalékkal és 2035-re pedig száz százalékkal csökkenteniük kell újonnan eladott flottájuk kibocsátását a 2021-es szinthez képest.

Ahhoz hogy az EP határozata törvényre emelkedjen, azt még a tagállamok kormányait tömörítő EU Tanácsnak is el kell fogadni. Az intézkedéscsomag részét képezi az EU 2050-ös karbonsemlegességi céljainak.

Brüsszelben úgy érvelnek, hogy a 2035-ös céldátumra azért van szükség, mert egy átlagos autó élettartaralma 15 év, így ezzel biztosítható, hogy 2050-re elérhető legyen a nulla nettó szén-dioxid-kibocsátás az EU-ban.

Az EP szigorú menetrendje azonban már eddig bírálatok kereszttüzébe került és végképp léket kaphat a németek tiltakozása után. Berlin a napokban jelezte, hogy nem támogatja  belsőégésű motorok teljes stopját előíró 2035-es határidőt.

Előzőleg a német gyáripari vezetők bírálták az Európai Parlament döntését.

A belsőégésű motorok fokozatos kivonása jelentős geopolitikai kockázatot jelentene Európa számára – figyelmeztetett Hartmut Rauen, Német Gépipari Szövetség vezérigazgató-helyettese.

Szerinte a döntéssel az EU feladja vezető szerepét a belsőégésű motorok technológiái terén és lemond egy nagy lehetőségekkel kecsegtető  fenntartható technológiai lehetőségről is

A német jelzőlámpa koalíciót megosztja a kérdés. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) határozottan ellene van, míg a Zöldek támogatják az EP iránymutatását. A szociáldemokraták (SPD) lehetnek a mérleg nyelve, de német sajtóforrások szerint Olaf Scholz kancellár is inkább az FDP álláspontját osztja.

Christian Lindner pénzügyminiszter (FDP) kedden Berlinben a német iparvállalatok szövetségének (BDI) éves tanácskozásán elmondta, hogy ökológiailag fenntartható gazdaság kialakítása eleve hatalmas feladat, és nem szabad még nehezebbé tenni egy lehetséges technológia kizárásával.

 

Hozzátette: azzal is számolni kell, hogy egész térségek vannak a világon, amelyeken a természeti és infrastrukturális adottságok miatt még évtizedekig nem lehet elterjeszteni az elektromobilitást, vagyis továbbra is szükség lesz belső égésű motorral hajtott járművekre.

Sok elemző szerint a hagyományos technológia betiltása többet árthat, mint használhat, még akkor is, ha sok európai autógyártó 2035-re teljesen átállhat az elektromos autógyártásra.

Már a jelenlegi technológiai szintnél is elmondható, hogy a benzines és dízelmotorok kivezetése aránylag kis hatással van a károsanyag-kibocsátásra. A másik ellenérv az intézkedés ellen, hogy az elektromos autók túl drágák és sok európai háztartás a későbbiekben is csak a dízel vagy benzines autókat engedheti meg magának.

Az EU-27 nagyköveteinek pénteki brüsszeli ülésén benyújtott szöveg azt javasolja, hogy az új személygépkocsik értékesítésére vonatkozóan 2035-re írják elő a kibocsátás 90 százalékos csökkentését, majd 2040-re a kibocsátás nullára csökkentését – írta az Reuters.

Ez összhangban van azzal a nemrég nyilvánosságra került olasz javaslattal, amely legalább öt évre kitolná a belső égésű motorok kivezetésének határidejét, az olasz autóiparra és a munkahelyeire gyakorolt negatív következményekkel indokolva döntését.

Az olasz javaslatot Bulgária, Portugália, Románia és Szlovákia is támogatja. Az öt tagállam képviselői még jövő héten egyeztetnek.

Sok elemző szerint nem szerencsés, hogy az EU a technológiai semlegesség elvét elvetve mindent az elektromos autózásra tett fel, szemben a versenytársakkal, ahol például a hidrogénmeghajtású járművek fejlesztésébe is komoly forrásokat tesznek. Ezzel pedig Európa beszűkíti a rendelkezésre álló klímasemleges meghajtási technológiák választékát.

Várkonyi Gábor autóipari szakértő blogjában azzal érvel, hogy a központilag meghatározott tervszámok és előírások nehezen tarthatók, sok munkahelyet veszélyeztetnek és torzítják a piaci folyamatokat. Ezzel összességében az európai autógyártók versenyképességét ássák alá egy olyan időszakban, amikor történelmi mértékű átalakulás zajlik a szektorban.

Ajánljuk még