logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Amerika kettészakadt az abortusztörvény módosítása után

Az alkotmánybíróság szerepét betöltő amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság pénteki döntése az abortusz ügyében heves reakciókat váltott ki az Egyesült Államokban, és ellenérzéseket keltett az ENSZ vezetésében – jelentették hírügynökségek.

Joe Biden amerikai elnök „hibásnak, szélsőségesnek és irreálisnak” bélyegezte a bírósági döntést, és kijelentette: politikusoknak nem szabadna beleszólniuk olyan döntésbe, amelyet egy nőnek és orvosának kell meghoznia, valamint hogy ő minden tőle telhetőt megtesz majd annak érdekében, hogy a nőknek azokban a tagállamokban is joguk legyen az abortuszhoz, amelyekben azt a szövetségi legfelsőbb bíróság határozata nyomán megtiltják.

Megjegyezte azonban, hogy egy elnöki rendelet az ügyben nem garantálná a nőknek a választás jogát.

 

Arra kérte az abortuszjogért harcoló szervezeteket, hogy ha tüntetnek, békésen tegyék. „Az erőszak soha nem elfogadható!” – szögezte le.

Felszólította a washingtoni szövetségi törvényhozást, hogy ne hagyja ennyiben a dolgot, a választópolgárokat pedig arra, hogy szavazatukkal fordítsanak majd a helyzeten. „Ezzel nincs vége, önöké az utolsó szó” – jelentette ki.

Donald Trump előző elnök viszont dicsérte a legfelsőbb bíróság döntését. A konzervatív Fox televíziónak nyilatkozva azt mondta: az „az alkotmányon alapul, visszaadja a jogokat, amelyeket régóta vissza kellett volna adni, és mindenkinek jó lesz”.

Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház demokrata párti elnöke szerint a bírósági döntés „felháborító és szívszorító, radikális, szélsőséges.”

„Beteljesíti a Republikánus Párt azon sötét és szélsőséges célját, hogy elvegye a nők jogát attól: maguk hozhatják meg döntéseiket a reproduktív egészségügy kérdésében. A republikánusok országos abortusztilalmat akarnak, ezért nem szabad megengedni, hogy többségük legyen a kongresszusban”

– mondta újságírók előtt, miközben könnyeivel küszködött a Daily Caller című hírportál szerint.

Mike Pence volt alelnök ki is jelentette, hogy a konzervatívoknak nem szabad nyugodniuk mindaddig, amíg az élet szentségét vissza nem állítják az Egyesült Államok minden tagállamának jogrendszerében.

A katolikus egyház vezető püspökei üdvözölték a döntést, pedig felmérések szerint az amerikai katolikusok többsége támogatja az abortuszhoz fűződő jogokat, és üdvözölte a döntést sok evangéliumi keresztény vezető is. Több protestáns egyházi vezető és több zsidószervezet azonban elítélte a döntést, utóbbiak azzal indokolták ezt, hogy a tilalom ellentmond a zsidó hagyományoknak.

„Az abortuszhoz történő hozzáférés korlátozása nem tántorítja el az embereket attól, hogy el akarják azt végeztetni magukon, viszont így életveszélyesebbé válik a beavatkozás. A szexuális és reproduktív egészség és az ehhez való jog a nők és a lányok szabad akaratának és egyenlőségének alapja” – jelentette ki Stéphane Dujarric, António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője újságíróknak a bírósági döntésre reagálva.

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa pedig azt írta: az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság döntése az abortusz tulajdonképpeni betiltásáról szörnyű csapás a nők emberi jogaira és a nemek egyenlőségére.

A biztonságos, törvényes és hatékony abortuszhoz történő hozzáférés joga a nemzetközi emberi jogok szerves része, a nők autonómiájának és szabad akaratának lényegéhez tartozik. A döntés sokmillió amerikai nőt foszt meg ettől az autonómiától, főleg a kisjövedelműeket és a faji, illetve etnikai kisebbségekhez tartozókat” – olvasható a főbiztos közleményében.

 

Bachelet szerint a bírósági döntés „jelentős visszalépés” (a jogfejlődésben), hiszen az utóbbi 25 évben a világ több, mint ötven országa enyhítette abortuszellenes törvényét. „Az Egyesült Államok most eltávolodott ettől a haladó tendenciától” – szögezte le.

Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) adatai szerint a világon elvégzett abortuszok 45 százaléka nem biztonságos körülmények között történik, így az anyák vezető halálozási okává vált. A terhességek csaknem fele nemkívánt a világon, és akár több, mint 60 százalékuk végződhet abortusszal. Az Egyesült Államok is csatlakozott 1994-ben ahhoz a programhoz, amelyben a részt vevő országok elismerik, hogy a nem biztonságos körülmények között végrehajtott abortusz mennyire veszélyes – emlékeztetett az ENSZ-szervezet.

A pénteki döntés egyik támogatója a szövetségi legfelsőbb bíróságban, Clarence Thomas konzervatív bíró, aki különvéleményt fogalmazott meg az indoklásban. Ebben arról is írt, hogy szerinte a bíróságnak meg kell vonnia a jogot a fogamzásgátló szerekhez történő hozzáféréstől, valamint vissza kell vonnia az azonos neműek házasságának jogát is.

 

Pénteken a középnyugati Missouri állam igazságügyi tárcavezetője bejelentette: az államban azonnali hatállyal betiltják az abortuszt.

 

Ajánljuk még