logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Otthonukban késelték halálra az anyát és ötéves kisfiát

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

| Szerző: hirado.hu
Holtan találtak egy nőt és kisfiát angliai otthonukban. A rendőrség gyilkosság gyanújával letartóztatott egy férfit, aki feltehetően ismerte a nőt.

 

Holtan találtak egy anyát és ötéves fiát észak-londoni otthonukban kedd délután – írja a DailyMail.

A rendőrség elmondta, hogy a helyszínen egy nőt és egy gyereket találtak szúrt sebekkel. Mindkettőjüket a helyszínen halottnak nyilvánították.

A gyilkossággal kapcsolatosan letartóztattak egy 37 éves férfit. A rendőrség szerint az elhunyt nő és a gyanúsított ismerték egymást. „A nyomozók azon dolgoznak, hogy kiderítsék, mi történt” – közölte Sara Leach főfelügyelő.

Az egyik szomszéd elmondta, hogy esténként kutyasétáltatás közben mindig találkozott a családdal, akik vacsora után rendszeresen sétáltak a környéken.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még