logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Feldarabolja magát a radikális baloldalt aktívan támogató amerikai gabonapelyhes cég

| Szerző: hirado.hu
A „woke kapitalizmus” egyik legnagyobb bástyája, a Kellogg Company élelmiszergyártó cég kedden bejelentette, hogy három független vállalatra bomlik fel.

 

A Kellogg három, tőzsdén jegyzett vállalatra válik szét, ezek nevét később hozzák nyilvánosságra – számol be a Breitbart amerikai konzervatív portál. A várhatóan adómentes tranzakcióként megvalósuló szétválást az igazgatótanács jóváhagyta.

Steve Cahilane, a vállalat vezérigazgatója és az igazgatótanács elnöke úgy fogalmazott, hogy „a Kellogg sikeres átalakulási utat járt be a teljesítmény fokozása és a hosszú távú részvényesi érték növelése érdekében”.

A W. K. Kellogg Alapítvány nyíltan radikális baloldali, és a Nyílt Társadalom Alapítványok komoly támogatója

A Breitbart News 2017-ben így írt a cégről: „minden egyes alkalommal, amikor egy amerikai család felvesz egy doboz Kellogg’s gabonapelyhet az élelmiszerboltban, hozzájárul a gazdag radikális baloldali alapítványhoz, amely a nyitott határok mellett agitál, támogatja a Soros György alapította Nyílt Társadalom Alaspítványok szervezetét, és egy sor baloldali ügyet.”

Az alapítvány a Kellogg vállalat legnagyobb részvényese, 2016-os adóbevallása szerint mintegy 5,2 milliárd dollárnyi részvényt birtokol a cégben, ami a részvények mintegy 20 százaléka. A többi nagy tulajdonos jellemzően passzív befektető, például befektetési alapok, tulajdonrészük pedig töredéke az alapítványénak. Ez azt jelenti, hogy a híres gabonapelyhes céget ténylegesen az alapítvány ellenőrzi.

A lap megjegyzi, hogy a Kellogg még 2016-ban arra szólított fel, hogy a Breitbart kerüljön feketelistára.

A Breitbart információi szerint a szétválással létrejön egy globális snackcég, egy észak-amerikai gabonapelyhes cég, valamint egy növényi alapú élelmiszereket gyártó vállalat.

Ajánljuk még