logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az Európai Bizottság tagjelölti státuszt ajánl Ukrajnának

Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy adjon európai perspektívát és tagjelölti státust Ukrajnának, azzal a feltétellel, ha az ország számos fontos reformot végrehajt – jelentette be Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke pénteken.

Az elnök elmondta: a bizottság Ukrajna csatlakozási kérelmét a koppenhágai kritériumok alapján körültekintően értékelte. Véleménye szerint Ukrajna egyértelműen bizonyította elkötelezettségét az európai uniós értékek iránt, az ország évek óta fokozatosan közeledik az EU-hoz.

Ukrajnát, mint tagjelölt országot kell üdvözölnünk, ez azon a felismerésen alapul, hogy jó munkát végeztek, de még nagyon sok tennivaló van hátra” – hangsúlyozta Von der Leyen. Mint mondta, 2016 óta az EU-nak társulási megállapodása van Ukrajnával, és annak keretein belül az ország 70 százalékban átültette az uniós szabályokat, szabványokat és normákat. Ennek alapján a bizottság azt ajánlja, hogy Ukrajna kapjon lehetőséget arra, hogy az Európai Unió tagjává váljon. A tagjelölti státust azzal a feltétellel kell megadni, hogy Kijev számos területen további lépéseket tesz” – tette hozzá.

A bizottság sajtóközleménye szerint, a testület úgy látja, Ukrajna összességében előrehaladást ért el a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat, valamint a kisebbségek tiszteletben tartását és védelmét garantáló intézmények stabilitását illetően. Makrogazdasági teljesítménye erős, és számos területen fokozatosan közeledett az uniós joganyag lényeges elemeihez.

Ajánljuk még