logo

Műsorújság

Lényeges

Magyar csoda Angliában! – Nézze újra a magyar csapat történelmi győzelmét

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Felújítás miatt változik a menetrend a Budapest-Szolnok vonalon

Jelentősen változik a menetrend a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon a vecsési állomáson zajló felújítás miatt június 18-ától – közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.

Emiatt módosul a menetrend a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalon is. A Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája; naponta több mint 200 személyszállító és 50 tehervonat közlekedik a szakaszon – írták.

A szakaszt évente több mint 3,5 millióan, a távolsági közlekedéssel együtt pedig mintegy 11 millióan veszik igénybe – tették hozzá.

A vonal felújítása 2020-ban kezdődött a Nyugati és a Városligeti elágazás között, majd a Vecsés–Üllő és az Üllő-Monor szakasz felújításával folytatódott tavaly. Június 17-étől július 10-éig Vecsés állomás és térségé újítják fel; hétköznapokon Vecsés és Üllő, a hétvégi napokon Pestszentlőrinc és Üllő között végeznek karbantartást – ismertették.

Vecsés állomáson és környezetében pályafelújítást végeznek, karbantartják a felsővezetéket és a biztosítóberendezést, továbbá sor kerül a Dózsa György úti gyalogos- és közúti átjáró, valamint a Vecsés-Kertekalja megállóhelynél lévő gyalogos átjáró átépítésére is – sorolták.

A kivitelezés a MÁV leányvállalata a MÁV FKG mintegy száz szakemberének közreműködésével zajlik, számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásával – áll a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.

 

Ajánljuk még