logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egy hete eltűnt a brit újságíró a dzsungelben, most megtalálták a nadrágját

A keresőcsapatok megtalálták az őserdőben eltűnt Dom Phillips brit újságíró és Bruno Pereira brazil őslakosügyi tisztviselő személyes tárgyait – közölte vasárnap a brazil szövetségi rendőrség.

Az 57 éves Phillips és a 41 éves Pereira a múlt héten tűnt el az Amazonas távoli részén, és a feltételezések szerint június 5-én, vasárnap kora reggel látták őket utoljára Sao Rafael közösségben.

A rendőrség közleményében azt írta, hogy a megtalált tárgyak között van egy Phillipshez tartozó hátizsák, csizma, valamint egy egészségügyi kártya. Rábukkantak továbbá Pereira nadrágjára, szandáljára és csizmájára is.

Phillips családja közölte, elszállt a reményük, hogy élve megtalálják az újságírót.

A The Guardian brit lap által ismertetett nyilatkozatban Maria Lucia Farias Sampaio, Phillips anyósa azt mondta, úgy véli, a pár meghalt. Phillips felesége, Alessandra Sampaio is hasonlóan vélekedett az Instagram közösségi oldalon.

A hatóságok korábban azt közölték, hogy több gyanúsítottat vettek őrizetbe az ügyben, egyikük hajóján vért találtak, amelyet elemzésre laborba küldték. A férfit, a 41 éves Amarildo da Costa de Oliveirát, más néven Peladót, korábban azért vették őrizetbe, mert engedély nélkül viselt lőfegyvert. A rendőrség nem tisztázta, hogy miért kezelik gyanúsítottként, de feltételezhetően ő is egy olyan csoport tagja volt, amely június 4-én megfenyegette a később eltűnt férfiakat egy bennszülött terület közelében.

A címlapfotó illusztráció. 

Ajánljuk még