logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Novák Katalin Bukarestben: A biztonság és a béke az első!

A biztonság és a béke az első! – hangsúlyozza pénteki Facebook-posztjában Novák Katalin köztársasági elnök, aki a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozójára érkezett a román fővárosba.

Megérkeztem a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozójára, Klaus Johannis román és Andrzej Duda lengyel elnökök meghívására” – írta bejegyzésében Novák Katalin, emlékeztetve: a B9-ek – azaz a négy visegrádi ország, a három balti állam, valamint Románia és Bulgária – közötti konzultációt hét éve Lengyelország és Románia kezdeményezte, hogy a NATO régiónkban lévő tagállamai egységes képviseletet kapjanak a szövetségben.

A köztársasági elnök kiemeli: a mai államfői csúcson van miről beszélni, közös válaszokat kell találni a szomszédunkban zajló háborús kihívásokra. „A biztonság és a béke az elsőt” – hangsúlyozta az államfő.

Novák Katalin pénteken felszólal a B9-konferencia plenáris ülésén, este pedig Klaus Johannis elnökkel lesz négyszemközti megbeszélése Bukarestben.

Ajánljuk még