logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A washingtoni Capitolium elleni támadás puccskísérlet csúcspontja volt a kongresszusi különbizottság elnöke szerint

A washingtoni Capitolium elleni támadás puccskísérlet csúcspontja volt – jelentette ki csütörtökön az amerikai kongresszusnak a 2021. január 6-i események kivizsgálására létrehozott különbizottsága elnöke, Bennie Thompson, demokrata párti képviselő.

A testület az elmúlt csaknem egy évben több mint ezer tanút hallgatott meg, és mintegy 140 ezer dokumentumot tekintett át.

A választott tisztségviselőkből álló ad-hoc testület – hét demokrata és két republikánus párti képviselő – vizsgálódásának középpontjában a kongresszus épülete ellen, 2021. január 6-án történt támadás részleteinek, okainak és felelőseinek feltárása áll.

2021. január 6-án indulatos, elsősorban Donald Trump támogatóiból álló tömeg hatolt be a Capitolium épületébe, hogy tiltakozzék a 2020-as elnökválasztás eredményei ellen és támogassa Donald Trump követelését Biden győzelmének elutasítására. A tüntetők előtte nagygyűlésen vettek részt, amelyen Donald Trump és egyik főtanácsadója, Rudolph Giuliani szónokolt, főként arról, hogy a választásokat elcsalták.

Az eseményeket vizsgáló különbizottság most hat alkalommal számol be a munkájáról. Első meghallgatását csütörtök este tartotta. Videófelvételeket mutattak be, amelyeken Donald Trump két gyermeke és a Trump-kormány több fontos minisztere beszélt a vizsgálóbizottság tagjainak. William Barr volt igazságügyi miniszter például elmondta: többször közölte a volt elnökkel, hogy elveszítette a választást és a csalásról szóló állításai megalapozatlanok. „Nem élhetünk olyan világban, ahol a kormányzat a saját nézeteire alapozva őrzi meg hatalmát, miközben bizonyítékok nem támasztják alá a választási csalást” – fogalmazott Barr. Ivanka Trump, aki annak idején aktívan részt vett a Fehér Ház munkájában is, megerősítette, hogy elfogadta Barr álláspontját.

A bizottság bemutatta azokat a január 6-i felvételeket is, amelyeken látszik, hogy Trump több ezer támogatója gyűlik össze Washingtonban, hogy elutasítsa a 2020-as választások eredményét. Bennie Thompson, a különbizottság vezetője azt mondta, a tüntetők a volt elnök “bátorítása” hatására rohamozták meg a törvényhozás épületét. A demokrata párti politikus úgy vélekedett, hogy a megmozdulás “veszélybe sodorta” az amerikai demokráciát.

Liz Cheney, azon kevés republikánus választott tisztségviselők egyike, aki hajlandó volt a bizottság munkájában részt venni, és elvállalta az alelnöki tisztséget, kijelentette: Trump elnök összetoborozta a tömeget, és kiadta a vezényszót a támadás megindítására.

Donald Trump, aki még nem jelentette be nyilvánosan, hogy indul-e a következő elnökválasztáson, a csütörtöki meghallgatás előtt nyilatkozatot adott ki, és ebben politikai gengsztereknek nevezte a bizottság tagjait.

A republikánusok többsége elutasítja a bizottság munkáját, Kevin McCarthy, a képviselőházi republikánus kisebbség vezetője pedig az Egyesült Államok történetének leginkább politikailag motivált és legkevésbé legitim bizottságaként ítélte el. Pártja ígéretet tett arra, hogy megtorpedózza a bizottság munkáját, ha a novemberi félidős választásokon megszerzik a többséget a képviselőházban.

Ajánljuk még