logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szlovénia nem számít üzemanyagellátási problémákra

Szlovénia nem számít üzemanyagellátási problémákra az osztrák OMV schwechati finomítójának meghibásodása miatt - közölte a szlovén közszolgálati televízió szerdán. A kormány arra kérte az OMV szlovéniai töltőállomásait, hogy biztosítsanak alternatív ellátási útvonalakat.

Szlovéniának nincs finomítója, ezért az ottani kereskedők a szomszédos országokból importálnak kőolajtermékeket.

A gazdasági minisztérium kedden bejelentette, hogy nem számít üzemanyaghiányra a belföldi benzinkutakon, és nem tervez felszabadítani az állami nyersanyagtartalékokból, amelyeket csak akkor aktiválnak, ha nagyobb zavarok vannak a nemzetközi piacon, ami most nem áll fenn – írták, hozzátéve: ez az egyik forgalmazó “helyi” problémája.

A hét elején az új kormánya által felállított munkacsoport tárgyalásokat kezdett a vezető kőolajtermék-forgalmazókkal és -kereskedőkkel az áremelkedések mérséklése érdekében. Ljubljana nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a társadalmilag legkiszolgáltatottabb csoportok, valamint a mezőgazdasággal foglalkozók számára energiautalványokat vezet be.

Janez Jansa volt kormányfő mandátumának lejárta előtt három hónapra rögzítette az üzemanyagok árát. Az eurosuper 95 kiskereskedelmi árát 1,560 euróban, nagykereskedelmi árát 1,540 euróban, az eurodízel kiskereskedelmi árát 1,668 euróban, nagykereskedelmi árát 1,648 euróban határozta meg. A rendelet augusztus közepéig lesz érvényben.

A szomszédos Horvátországban nem maximálták a kőolajtermékek árát. Zágráb ehelyett rögzítette a kereskedői árrést és ideiglenesen csökkentette a benzin és a gázolaj jövedékiadó-mértékét. Mivel a kereskedők a piaci folyamatoktól függően hetente korrigálták a benzin és a gázolaj árát, azok minden héten emelkedtek.

A kormány ezért szerdától tovább csökkentette jövedékiadó-mértékét. A benzinét 40 lipával ( 1 kuna 100 lipa) , amely így az előző beavatkozással együtt összesen 80 lipa, a dízelét 20 lipával, amely a korábbi intézkedéssel együtt összesen 40 lipa. A benzin kereskedői árrését 0,75 kunáról 0,65 kunára, a gázolajét 0,50 kunáról 0,40 kunára mérsékelte. Továbbá megszabta a korrigálás lehetséges időtartamát is, és azt két hétben határozta meg. A rendelet egy hónapig lesz érvényben.

Az eurosuper 95 szerdától 13,50 kunába (699,16 forint), az eurodízel 13,08 kunában (677,41 forint), az adómentes, úgynevezett kék dízelét, amelyet a mezőgazdászok és a halászok használhatnak korlátozott mennyiségben, 9,44 kunába (488,90 forint) kerül.

Ajánljuk még