logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tóth Edina: Az EP klímacsomagra tett javaslata több sebből vérzik

Az uniós klímacsomagra tett uniós parlamenti javaslat több sebből vérzik, az Európai Bizottság javaslatához hasonlóan – jelentette ki Tóth Edina az Európai Parlament fideszes képviselője kedden Strasbourgban az MTI-nek adott nyilatkozatában.

A képviselő kifejtette, hogy a javasolt csomag egyik összetevőjével, a klímaadóval kapcsolatban azt kell figyelembe venni, hogy az növeli-e a magyarok rezsiköltségét vagy üzemanyag-számláját.

Habár az Európai Parlament, eltérően az uniós bizottságtól, nem azonnal, hanem csak 2029-től akarja bevezetni ezt az adót, mi akkor sem tudjuk elfogadni, sem most, sem a jövőben, hiszen a klímaadót kiterjesztenék a lakossági épületekre, valamint a közúti közlekedésre. Előzetes kalkulációk szerint az intézkedés következtében akár 20-25 százalékkal is megemelkednének az üzemanyagárak, valamint akár 10-12 ezer forinttal is nőhet egy magyar család havi rezsiköltsége” – hívta fel a figyelmet Tóth Edina.

A képviselő rámutatott:

Magyarország számára ugyancsak elfogadhatatlan a klímacsomag autók és kisteherautók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére vonatkozó része.

A javaslat 2035-ig 100 százalékkal csökkentené a károsanyag- kibocsátásokat, amely a gyakorlatban ahhoz vezetne, hogy ettől kezdve csakis elektromos gépjárműveket lehetne értékesíteni.

Tóth Edina hangsúlyozta: „sok ember nem tudná megfizetni az elektromos autó árát, az autóipar elöregedne, rengeteg munkahely szűnne meg és semmilyen környezetvédelmi előrelépés nem történne”.

Mint fogalmazott, ezek a javaslatok kevés környezetvédelmi haszonnal járnának, de jelentős energiaár-növekedést irányoznának elő, súlyos terheket rónának az európai, köztük a magyar családokra. Arra is felhívta figyelmet, hogy a bizottság többszöri felkérés ellenére sem készített tagállamokra lebontott részletes hatástanulmányt.

A politikus véleménye szerint hiába döntő fontosságú az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a zöld átállás Európa és a világ jövője szempontjából, de az uniós klímacsomag felelőtlen javaslatok összességét tartalmazza,

amelyek szembemennek a józan ésszel, és jelentős lakossági energiaár-növekedést idéznének elő az Európai Unió országaiban.

Az elhibázott brüsszeli klíma- és energiapolitika miatt már most az egekben vannak az energiaárak, és elszabadult az infláció is. Nem hozhatjuk még nehezebb helyzetbe az állampolgárokat, a zöld átállás költségeit nem nekik, hanem a szennyező nagyvállalatoknak kellene megfizetniük, a gazdasági növekedést gátló irreális baloldali elképzelések helyett pedig valódi környezet- és polgárbarát klímaintézkedésekre van szükség” – húzta alá a Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője.

Ajánljuk még