logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Novák Katalin: Sokkal több az, ami összeköt, mint ami elválaszt minket, magyarokat és cseheket

| Szerző: hirado.hu
„Mindketten elítéljük az Ukrajna elleni putyini agressziót, de azt is fontosnak tartjuk, hogy a szankciók ne azoknak fájjanak jobban, akik a béke pártján állnak. Abban is egyetértettünk, hogy nem engedhetünk utat azoknak az erőknek, amelyek a V4-es együttműködést igyekeznek gyengíteni” – Prágába látogatott a magyar köztársasági elnök.
Milos Zeman cseh elnök és Novák Katalin köztársasági elnök a prágai várban tartott ünnepségen 2022. június 7-én (Fotó: Novák Katalin, Facebook)

Novák Katalin elmondta, „megerősítettük elkötelezettségünket a visegrádi négyek együttműködése iránt”. A köztársasági elnök Milos Zeman cseh köztársasági elnökkel találkozott Prágában. Kiemelte, mind a négy ország számára kiemelt fontosságú, hogy a visegrádi együttműködés továbbra is olyan szoros legyen, mint eddig volt. Ebben államfői szinten is érdekeltek, megerősítették elkötelezettségüket a visegrádi négyek (V4) együttműködése iránt.

Hozzátette: sok ponton egy irányba mutatnak az érdekek, ráadásul történelmünk is sok hasonlóságot mutat, megértőbbek vagyunk a különböző álláspontok iránt, meg tudunk találni olyan pontokat, amelyekben meg tudunk állapodni és közösen képviseljük ezt az Európai Unióban.

A magyar köztársasági elnök Facebook-posztjában úgy fogalmazott, „nemzeti érdekek, közös értékek, európai elköteleződés. Egy olyan államfővel találkoztam ma, aki számára ezek nem csak szavak. Egy olyan, konfliktusokkal teli időszakban, mint a mostani, szilárd erkölcsi tartásra és világos beszédre van szükség. Szerencsére mindketten tudjuk, hogy sokkal több az, ami összeköt, mint ami elválaszt minket, magyarokat és cseheket. Mindketten elítéljük az Ukrajna elleni putyini agressziót, de azt is fontosnak tartjuk, hogy a szankciók ne azoknak fájjanak jobban, akik a béke pártján állnak. Abban is egyetértettünk, hogy nem engedhetünk utat azoknak az erőknek, amelyek a V4-es együttműködést igyekeznek gyengíteni. Ahogy tudjuk azt is: a gyereket vállaló fiatalok bátorságára szükségünk van! Köszönöm a tartalmas találkozót, Elnök úr!”

Milos Zeman cseh államfő hangsúlyozta, „támogatjuk a visegrádi országok együttműködését, hasznosnak tartjuk azt minden részt vevő ország számára, és semmiképpen sem célunk az együttműködés gyengítése, szétverése”. Zeman nagyra értékelte a vezető magyar politikusokat, akik véleménye szerint tiszteletben tartják a magyar nemzeti érdekeket és védik azokat.

Ajánljuk még