logo

Műsorújság

Rendkívüli

Újabb halálos lövöldözés Amerikában, ezúttal egy nő ölt meg több embert

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Szoboszlai elkábította az angol csapatot” – brit sajtó a magyar győzelemről

| Szerző: hirado.hu
A magyar labdarúgó-válogatott helyenként bravúros játékkal, Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával 1–0-ra legyőzte az Eb-ezüstérmes angol csapatot a Nemzetek Ligája A divíziójának nyitófordulójában a budapesti Puskás Arénában, megszakítva ezzel a szigetországiakkal szemben 60 éve tartó nyeretlenségi sorozatát. A magyar sikerről az angol sajtó is elismerően beszélt, míg hazája válogatottjának várakozáson aluli teljesítményét sem hagyta szó nélkül.

 

Habár a szigetországi sajtó főleg azzal foglalkozik, hogy a javarészt gyermekekből álló közönség nemtetszését fejezte ki, amikor az angol válogatott tagjai a mérkőzés előtt letérdeltek, azért a tudósításokban foglalkoztak a játékkal is.

A BBC teljesen megérdemelt magyar sikerről írt, külön kiemelve, hogy a mieink egészen más arcukat mutatták, mint a legutóbbi két ellenük játszott mérkőzésen. Ezzel szemben az angolok játékát kiábrándítónak titulálta, teljesítményét fáradtnak és középszerűnek nevezte, amely egy hosszú idény végének minden egyes jegyét magán viselte.

Kapcsolódó tartalom

A The Guardian cikkének címében Szoboszlait emeli ki, aki góljával gyakorlatilag „elkábította az erőtlen angol válogatottat”, amely számára óriási csalódást keltő eredmény született. A hírportál úgy fogalmazott, hogy Anglia a 66. percben, amikor Szoboszlai a büntetőt értékesítette,

„megnyomta az önmegsemmisítő gombot”.

A Telepgraph Anglia elkeserítő estéjéről emlékezett meg, amelyen a válogatottja egy „végkimerülés szélén álló csapat” benyomását keltette. A lap külön kiemelte, hogy a szigetországiak még egygólos hátrányban is csak nehezen tudták felrázni magukat, hogy visszazökkenjennek a meccsbe. Szóba került a büntető is, amelyet erősen véleményesnek nevezett, a magyar csapat küzdőszellemét viszont figyelemre méltónak találta.

A Sky Sports egy „letargikus” Angliáról írt, amely számára hihetetlen csalódás hat évtized után vereséget szenvedni egy ősi ellenféllel szemben. A Szoboszlai által értékesített büntetőt vitatottnak tartotta, de azt is megjegyezte, hogy a magyar csapat több helyzetből is betalálhatott volna, így a győzelme egyáltalán nem forgott veszélyben.

„Senki és semmi nem veheti el a hazai csapattól azt a mámorító érzést, amelyet egy hatvan év után elért fényes győzelem jelent” – írja cikkében a The Sun. A lap a magyar válogatott teljesítményét erőn felülinek, az angol csapatét viszont lesújtónak és megmagyarázhatatlannak vélte.

Ajánljuk még