logo

Műsorújság

Rendkívüli

Újabb halálos lövöldözés Amerikában, ezúttal egy nő ölt meg több embert

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Két év után először telt meg hívekkel pünkösdi misén a római Szent Péter-bazilika

A megújuláshoz az egyháznak nem elegendőek a programok és a modernizációs tervek, az egyháznak saját érdekei védelme és bezárkózás helyett nyitnia kell a világra a Szentlélek újító erejével – hangoztatta homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

A pápa kijelentette: az egyháznak fiziológiai igénye van arra, hogy Isten igéjét hirdesse, és ne maradjon önmagába bezárva.

Ne nyáj legyünk, mely a kerítést erősíti, hanem nyitott legelő, ahol mindenki táplálkozhat Isten szépségéből (..) befogadó otthon legyünk megosztó falak nélkül” – fogalmazott az egyházfő.

Ferenc pápa kifejtette, hogy az egyház tagjainak saját problémáik és érdekeik elszánt védelme helyett, a régi és az új utakat egyszerre kell járniuk, a szolgálat, a misszió, a szegénység tanúsításával. Megjegyezte: a megújuláshoz az egyháznak nem elegendőek a programok és modernizációs tervek.

Pünkösd vasárnap lépett életbe a vatikáni kúria reformja, amelyet Ferenc pápa a március 19-i Praedicate Evangelium kezdetű apostoli konstitúcióval rendelt el. A reformcsomagot a bíborosi testület Ferenc pápa 2013-as megválasztásakor kezdeményezte. Az új apostoli konstitúció missziósabb jellegűvé teszi a Kúria struktúráját, hogy még inkább a részegyházak és az evangelizáció szolgálatába álljon – foglalta össze a Vatikáni Rádió.

A Szent Péter-bazilikában vasárnap délelőtt bemutatott pünkösdi misét a pápa helyett Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégiumot vezető dékán mutatta be. Ferenc pápa a térdfájása miatt a misét ülve követte, de személyesen mondta el a homíliát.

A szertartáson portugálul az egyházért, kínaiul a pápáért és a papságért, franciául a népekért és a kormányzókért, héberül a menekültekért, szegényekért, szenvedőkért, valamint olaszul a hívőkért imádkoztak.

Két év óta először a pünkösdi misén tele volt a Szent Péter-bazilika. 2020-ban – a koronavírus-világjárvány miatt 0 néhány tucatnyi hívő lehetett jelen, tavaly többen voltak, de biztonsági távolságra foglaltak helyet egymástól.

Ferenc pápa délben a Szent Péter téren mondott beszédét 25 ezren követték. A Rómában életbe léptetett hőségriadó miatt a polgári védelem vizet osztott.

Az egyházfő emlékeztetett a száz napja tartó ukrajnai háborúra: aggodalmát fejezte ki a konfliktus egyre veszélyesebb kiszélesedése miatt. Arra kérte a nemzetek vezetőit, hogy “ne sodorják rombolásba az emberiséget”. A pápa igazi tárgyalást, tűzszünetet, fenntartható megoldást sürgetett, valamint a kelet-ukrajnai városok és települések elpusztításának befejezését kérte.

A római Pantheonba is visszatért a pünkösdi hagyomány, mely szerint délben az ókori műemlék mennyezeti nyílásából vörös rózsaszirmokat hullajtottak alá a tűzoltók a Szentlélek alászállásának jelképeként.

Ferenc pápa szombaton videóüzenetben köszöntötte a katolikus karizmatikus megújulás nemzetközi szolgálatát (Charis), amely 2019 pünkösdjén kezdte el tevékenységét. Az egyházfő békét szorgalmazott a világ háború sújtotta térségeiben, az elsők között Ukrajnát nevezve meg. Az apostoli paloták udvarán gyermekekkel is találkozott, akik között ukrajnai menekültek is voltak. Egyikük kérdésére, hogy mikor látogat el Ukrajnába, Ferenc pápa úgy válaszolt, szeretnék ellátogatni Ukrajnába, de várnom kell. Hozzátette, hogy a jövő héten fogadja az ukrajnai kormány képviselőit.

Ajánljuk még